A Kárpát-medence népvándorlás kori történetének egy rendkívül fontos eseménye következett be 568 húsvétján.

S-fibulapár, langobárd 510/568 (forrás)

Az Elba vidékéről származó germán langobárdok népe az 510-es évektől élt a Dunántúlon és váltak néhány évtizedre az alföldi gepidák erős ellenségévé. Az 566-ban kirobbant háborúban a gepida-bizánci szövetséggel szemben Alboin langobard király Baján avar kagánnal kötött szövetséget. A Sirmium (ma a szerbiai Sremska Mitrovica, magyarul Szávaszentdemeter) környéki csatákból a gepidák megsemmisítő vereséggel, Baján avarjai pedig hatalmas győzelemmel kerültek ki. Alboinnak azonban esélye sem volt megbirkózni azokkal az avarokkal, akik akkor már egész Délkelet-Európát és az akkori világ „szuperhatalmát”, Bizáncot is rettegésben tartották. Ezért egy szerződés keretében átengedte „hun barátainak” hazáját, a teljes Dunántúlt. Így 568. április 1-én az ariánus keresztény langobárdok még utoljára megünnepelték a húsvétot, majd másnap teljes népükkel elhagyták Pannóniát, Észak-Itáliába vonultak és Milánóig meg sem álltak.

Ékvéséses kengyelfibula, langobárd 510/568 (forrás)

Észak-Itáliában néhány évtized alatt beolvadtak a késő antik népességbe, noha az „ősgermán” termetük és kinézetük még sokáig felismerhető maradt. Az exodusuk Pannóniából teljes körű volt: az egész népesség útra kelt, előtte azonban még kifosztották saját temetőiket, falvaikat felgyújtották. Hírmondójuk sem maradt a Dunántúlon.

Kardszíj verete (langobárd, 510/568 (forrás)

A langobárdok emlékét Észak-Olaszország legnagyobb tartományának neve – Lombardia – őrzi. Az egykor harcias germán nép tehát békével kitért egy nyomasztó katonai fenyegetés elől és otthonát feladva új lakóhelyet keresett magának. Az olasz pizzát, az AC Milan focicsapatát és a sziesztát tekintve, azt hiszem, nem jártak rosszul…

Szerző: Szalontai Csaba, régész