
A Várak és Régiók projekt digitális produktuma a „Közös múltunk a közös jövőért” c. virtuális kiállítás, amely bemutatja a résztvevő helyszínek, országok közös történelmi eseményeinek egy-egy jelentősebb pillanatát, eseményét, személyét, valamint nagy hangsúlyt fektet a közös közép-európai identitásra.
A virtuális térben megrendezett kiállítás négy útvonalat kínál fel a látogatónak, amin elindulhat:
Az idővonal egy térben is bejárható történelmi kronológia, amely a helyszínek és országok fontosabb történeti eseményeit mutatja be a 10. századtól a 19. századig, kiemelve a közös múlt egyes olyan pillanatait, amelyek megérthetővé teszik a közös történelmi örökséget.
A Várak a történelemben, a partner intézmények, várak, erődök lokális történelméről adnak összefüggő, részletesebb áttekintést, egyfajta történelmi képeskönyvként.
Hősök, események, történetek elsősorban a közös történelmi személyeken és a hozzájuk kapcsolódó eseményeken keresztül ad betekintést a múltunk közös momentumaira.
A Jelenidő rész bemutatja a várak, erődök mai szerepét, a helyreállításokat, a turisztikai szerepeket, a régióba történő beilleszkedésüket.
A virtuális kiállítás nagy előnye, hogy igazodik a 21. század modern elvárásaihoz, valamint gyorsan és könnyedén cserélhetők, bővíthetők benne a tartalmak, tematikák. Virtuális jellegéből adódóan szélesebb körhöz tud eljutni, például a fiatal generációkhoz, akik nem képzik a múzeum fő látogatókörét. A kiállítás elérhető angol, magyar, szlovák, lengyel és szerb nyelveken is. Nem csak a résztvevő várak, országok és népek közti kapcsolatot és a közös közép-európai identitást hangsúlyozza, de hozzájárul ezen várak és erődök nemzetközi népszerűsítéséhez is.
A kiállítás angolul és az egyes nemzeti nyelveken az alábbi linkeken érhető el:
- Angol nyelven: https://castlesregions.eu/ve/
- Magyar nyelven: https://castlesregions.eu/ve-hun/
- Szlovák nyelven: https://castlesregions.eu/ve-sk/
- Lengyel nyelven: https://castlesregions.eu/ve-pol/
- Szerb nyelven: https://castlesregions.eu/ve-srb/

