A frissen egybekelt házaspárok és az emberek megörökítését hivatásszerűen művelő fényképész-mester kapcsolata 180 éves múltra tekint vissza. Az esküvő az emberi élet egyik legfontosabb eseménye, így az erről tanúskodó vizuális emlék megszerzésének vágya a fényképezés kezdeteitől fogva bevételi lehetőséget jelentett, jelent a hivatásos fényképészek számára. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában őrzött legkorábbi, 1860 és 1900 közötti, műtermi esküvői párosképeken a menyasszonyok és vőlegények jellemzően a fényképezőgép felé vagy attól kissé oldalirányba tekintenek; a testtartások, az arcok és a pillantások merevek, bábuszerűek. A pózok merevsége és az arckifejezések komolysága csak részben indokolható a fotografálás mint titokzatos eljárás iránti elfogódottsággal és a felvételkészítés hosszadalmasságával. Az elkészült képeken, a festmények mintájára, a modellek tekintélyesnek, ünnepélyesnek akartak látszani.

Ismeretlen menyasszony és vőlegény. Szentes, 1905 körül. Fridrich János felvétele, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, 2008.38.1.

A fotótechnika fejlődése az 1890-es évektől lerövidítette az expozíciós időt és lehetővé tette a pillanatképek készítését. Ez kihatott a műtermi portrékészítésre is, így a 20. század elejétől kezdve a modellek arcán már mosolyt és érzelmes pillantásokat is könnyen megörökíthetett a fényképész mester. Az esküvői fényképezkedés azonban megmaradt ünnepi, különleges alkalomnak, és az ekkor készült fotográfiákkal a megrendelők továbbra is egy tiszteletreméltó házaspár képét akarták közvetíteni a család, az ismerősi kör és a születendő utódok számára.

Ismeretlen menyasszony és vőlegény. Ismeretlen helyen, 1929. „Szipál és Ábrahám” felvétele, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, 87.225M

A 20. század első évtizedeiben a „Tessék boldogan belenézni a lencsébe!”-típusú instrukciók lehettek az esküvői fényképezkedések alkalmával leggyakrabban elhangzott mondatok a műtermekben, mert a fennmaradt képeken a menyasszonyok és a vőlegények ritkán tekintenek egymásra. (A „boldogan nézést” a modellek lelkiállapotuknak megfelelően több-kevesebb sikerrel teljesítették.) Az itt bemutatott három fénykép különlegesnek számít, mert szakítanak a maguk elé vagy „az utókor szemébe” néző párok hagyományos pózával. A Fridrich János szentesi műtermében készült 1905 körüli felvételen a menyasszony és a vőlegény szerelmes pillantással néznek egymásra; az Ábrahám István miskolci műtermében 1923-ban készült képen a vőlegény vágyakozással nézi menyasszonyát, aki szemérmesen lefelé tekint az ölében tartott virágcsokorra; az Ábrahám István és Szipál M. Károly által közösen indított fényképészeti vállalkozás 1929-es felvétele pedig profilból (ráadásul csak mellkép méretben) örökíti meg a férfit és a nőt, amint mosolyogva egymásra néznek.

Ismeretlen menyasszony és vőlegény. Miskolc, 1923. Ábrahám István felvétele, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, 2002.687

Szerző: Bognár Katalin, Történeti Fényképtár