Egy évvel az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést követően létrejött a horvát-magyar kiegyezés is, amelyet az 1868. évi XXX. törvény kodifikált „Magyarország s Horvát-, Szlavon- és Dalmátországok közös alaptörvényeként”. A jogszabály hangsúlyozta, hogy „Horvát- és Szlavonországok századok óta, mind jogilag, mind tettleg, Sz.-István koronájához tartoztak. (…) Magyarország s Horvát-, Szlavon- és Dalmátországok egy és ugyanazon állami közösséget képeznek, mind az Ő Felsége uralkodása alatt álló többi országok, mind más országok irányában.”

A Magyar Királyság és a horvát-szlavón-dalmát „Háromegy Királyság” egysége a dualizmus idején, 1868-tól a szimbolikus politikai nyelvén, a zászlóhasználatban is kifejezésre jutott. Ennek előzményei 1852-ig nyúlnak vissza.

Ferenc József 1852. júniusi pest-budai látogatásától kezdően az uralkodó magyarországi tartózkodásának idejére a királyi palota középső szárnyának tetejére, annak „kupolájára” kitűzték a császári zászlót. A sárga mezőben fekete kétfejű sast ábrázoló, fekete-sárga háromszögekkel szegélyezett zászló több korabeli ábrázoláson és fotón is látható.

Weiss, J. – Neuwirth, C.: A palota zászlótartójának terve („Draussicht des Flagen-Korbes”), 1853. május. BTM Kiscelli Múzeum, Építészeti Gyűjtemény, ltsz. F.92.A

J. Weiss, C. Neuwirth, J. Holczer: A budai királyi palota nyugati homlokzata (felmérési rajz), 1856. BTM Kiscelli Múzeum, Építészeti Gyűjtemény, ltsz. 287

A császári zászló lobogott a palota fölött Ferenc József 1867. június 8-i koronázásakor is.

A pesti koronázási domb 1867. június 8-án, a háttérben császári zászló a budai királyi palotán. MNM Történelmi Fényképtár, ltsz. 16-b-1930

Két évvel később, az 1869. évi országgyűlés első ülésnapján, április 22-én Irányi Dániel, az 1848-as Párt képviselője nehezményezte ezt a gyakorlatot. A sas, mint a „madarak fejedelme” ugyanis eredetileg a római császárok jelvénye volt, majd a Római Birodalom kettészakadásával kétfejűvé vált, amelynek egyik feje Rómára, a másik Bizáncra tekint. A Habsburg uralkodók is császári jelvényként, a római császárok utódaiként használták a kétfejű sast, ám a dinasztia tagjai Magyarországon nem német-római (majd 1804-től osztrák) császárként, hanem magyar királyként uralkodtak. Irányi különösen sérelmezte azt, hogy akkor is a császári zászló lobog majd a királyi rezidencia fölött, amikor két nappal később a palota dísztermében Ferenc József ünnepélyesen megnyitja a diétát. Indoklása szerint „a kétfejű sas nem az uralkodó családnak, hanem a néhai német és azután osztrák birodalomnak jelvénye volt (…) annak legfeljebb az uralkodóház magán épületein lehet helye, de nincs helye az ország középületein, amilyen a budai várlak is, és nincs helye különösen akkor, midőn a magyar király a magyar országgyűlést, a magyar nemzet képviselőit fogadja, hogy az országgyűlést ottan megnyissa. (…) Ennélfogva felszólítandónak tartom a minisztériumot, hogy alázatos kérelemmel ő cs. és apost. kir. felségénél kieszközölni szíveskedjék, hogy a budai várpalotáról a fekete-sárga lobogó levétetvén, az a nemzeti lobogóval pótoltassék.” (Képviselőházi napló, 1869. I. kötet. Pest 1869, 4.)

A javaslatot Deák Ferenc és a Deák-párti miniszterelnök Andrássy Gyula is támogatta. Utóbbi válaszában elmondta, hogy „az intézkedések már meg is tétettek arra nézve, hogy akkor, midőn az országgyűlés Budán meg fog nyittatni, és így a kir. palota egyszersmind az országgyűlés színhelyévé is lesz, ott a magyar és horvát zászló tűzessék ki.”

Ettől kezdve az országgyűlések megnyitása idején – a dualizmus korára jellemző kompromisszumos megoldásként – három zászlót tűztek ki a palotára. A főhelyre, a középső „kupola” csúcsára továbbra is a császári lobogó került, emellé azonban kitűzték a magyar és a horvát zászlót is. A magyar trikolór a koronás magyar kiscímerrel a palota déli szárnya fölött lobogott, a horvát, azaz „Háromegy Királyság” zászlója pedig – közepén a Szent Korona alatt a horvát, dalmát- és szlavón címerrel – az északi szárny fölött, annak jeleként, hogy a Magyar Királyság és a „Háromegy Királyság” a Szent Korona egyenjogú tagjai. A „Háromegy Királyság” egy ilyen zászlóját őrzi a zágrábi Horvát Történeti Múzeum, amely jelenleg a Nemzeti Múzeum Ars et Virtus című kiállításán látható.

A horvát-dalmát-szlavón „Háromegy Királyság” zászlója, 1900 k. Zágráb, Hrvatski povijesni muzej, ltsz. HPM-32451.

A horvát-magyar kiegyezésről szóló törvény 63.§-a arról is rendelkezett, hogy „Közös ügyek tárgyalásakor azon épületen, a melyben a magyar korona országainak közös országgyűlése tartatik, a magyar lobogó mellé az egyesült horvát-szlavon-dalmát lobogó is felvonandó.” A törvény azt is rögzítette, hogy Horvát- és Szlavónország – népessége arányában – 29 képviselőt delegálhatott a 420 fős közös országgyűlésre, ahol a horvát nyelvet is használhatták.

Mintegy viszonzásként a dualizmus idején a zágrábi hivatalokra is többször kitűzték a horvát mellett a magyar zászlót is, mint például 1894-ben, Posilovics György zágrábi érsek beiktatása alkalmából. (Ld. Pesti Napló, 1894. július 14.)

A Magyar Királyság zászlóját tehát sohasem tűzték ki a palota középső szárnya fölé, mégis több, 1870 körüli látkép így ábrázolja az épület.

Slowikowski Ádám: A budai királyi palota délnyugat felől. Színezett litográfia, 1869. MNM TKCs, 76.29.

„A budai új királyi palota tervezete”. Pollák Zsigmond metszete Linzbauer István pályázati terve nyomán. (Részlet) Megjelent: Magyarország és a Nagyvilág,1872. p. 6-7.

A palota „kupolája” fölött lobogó magyar zászló ezeken az ábrázolásokon egy politikai töltetű vágy képi megnyilvánulásaként értelmezhető, amint azt a budai vár 1849. májusi ostromáról szóló tudósítás is érzékelteti: „mindenki szívepedve várta a perczet, mellyben nemzeti lobogó tűzetik Budavára tetejére, mellyben futni kényszerül a rabló csorda”. (Pesti Hírlap, 1849. május 6., 42.)

A Magyar Királyság és az Osztrák Császárság, illetve a Habsburg-ház „heraldikai vetélkedésében” végül a palota Hauszmann-féle átépítése hozott fordulatot. A Habsburg-terem fölött 1901-re felépült kupola tetejét a Szent Korona kőből faragott, aranyozott rézlemezekkel borított mása díszítette, hogy „messze látható ékessége legyen a király palotájának” (Budapesti Hírlap, 1901. augusztus 28., 6.).

A Szent Korona kőből faragott mása építőmunkásokkal 1901-ben

A palota kupolája, csúcsán a Szent Koronával, 1940 k.

Szerző: Serfőző Szabolcs - Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok