A Magyar Nemzeti Múzeum állandó régészeti kiállításában, néhány korai réztárgy társaságában, látható egy szép kidolgozású ellentett élű csákány Jászladány határából. A középső rézkor idejére (Kr.e. 4000 –3600) keltezett temető negyven sírja 1935-ben került elő. Az arany és réztárgyakat tartalmazó leletegyüttes új megvilágításba helyezte a korszak kutatását.

***

A csákány egy rendkívül hasznos és „multifunkciós” szerszám, építkezés, felújítás, bányászás stb. céljára egyaránt alkalmas. Ennek ellenére ma senkinek sem jutna eszébe csákányt adni ajándékba, hiszen akinek szüksége van rá, az a megfelelő áruházban megveszi – pénzért vagy hitelre. De ahogy néhány évvel ezelőtt nem kértünk vagy adtunk hitelt eszközvásárlásra, úgy a kereskedelemnek, azaz a javak cseréjének sem léteznek minden időben állandó szabályai. A kapitalista működésben minden pénzre váltható, s ebből nemcsak az áruforgalom szabadsága és felgyorsulása következett, hanem a pénz, mint általános értékmérő vált önmagában értékké. Ebben a rendszerben minden áru, a legfontosabb erény a felhalmozás. Üdítő kivételt az ajándék jelent, még ha ez néhány jeles napra szorult is vissza. A karácsonyi és születésnapi, viszonzást nem váró ajándékozás azonban nem az egyetlen formája ennek a cselekvésnek – a múltban éppen az ajándékozásnak volt számos formája, amelyek társadalmilag nagy jelentőséggel bírtak.

A pénzforgalom előtt – az első pénzérmét a Kr.e. 7. század második felében verték Kis-Ázsiában (MNM blog – Torbágyi Melinda: Lűdia, Kroiszosz (Kr.e. 560-546 körül) sztatér) – a csere volt a meghatározó módja a javak beszerzésének. E kevéssé hatékony kereskedelmet az ókori államok a központokban begyűjtéssel és újraelosztással igyekeztek fellendíteni, s ezzel egyre nagyobb befolyásra szert tenni. Még korábban, az őskorban és a 20. századig fennmaradt archaikus közösségek között a csere és ajándékozás változatos formái működtek, melyekben az egyes „áruk” értékét nem szabályozták, vagy bonyolult, nem közgazdasági elvek alapján határozták meg. Az ilyen típusú ajándékozásnak a társadalmi jelentősége messze felülmúlta a kicserélt tárgyak anyagi értékét. A kulturális antropológia világszerte végzett kutatásai során a piac, pénz, hitel, áru, csere és ajándék fogalmaival szinte mindenhol találkoztak, de ahogyan arra a világhírű, magyar származású közgazdász, Polányi Károly is rávilágított, a kapitalista társadalmakat megelőzően a piacgazdaság egyetlen társadalmat sem irányított és befolyásolt oly mértékben, mint ezeket.

Marcel Mauss kutatásai során igazolta, hogy az ajándékozás minden időben többé-kevésbé szervezett és szabályozott intézmény volt, melynek célja nem csupán bizonyos kívánatos tárgyak megszerzése, kicserélése volt, hanem „totális társadalmi jelenségként” az élet minden területét és minden intézményét magához tudta kapcsolni. A szolgáltatások összetett rendszere volt: Mauss egyik meghatározó típusaként mutatta be az észak-amerikai indián törzsek körében kialakult potlecs szokását. Ennek során az egymással versengő vezetők az ajándékozásban és vendéglátásban, tulajdonképpen a felhalmozott javak megsemmisítésében licitáltak egymásra. A rivalizálás célja az volt, hogy minél nagyobb presztízst, s így minél jobb társadalmi pozíciót érjenek el maguknak és közösségüknek.

A potlecs 19. századi ábrázolása (Klallam törzs, Port Townsend, Washington USA)

20. századi potlecs (Kwakwaka’wakw törzs, Csendes-óceán északnyugati partvidéke, USA)

Az ajándékozás egy másik jellegzetes típusát Bronisław Malinowski írta le. A melanéziai szigetvilágban működtetett kula rendszerben értékes ékszerek – kagyló gyöngyökből készült nyakláncok és kagyló karperecek – cseréltek gazdát részletesen szabályozott rend szerint. A tárgyak mozgása egy körkörös pályát írt le, a karperecek nyugatról keletre, míg a nyakláncok keletről nyugatra mozogtak. A körforgás üteme, az ajándékozó és megajándékozott személyek sorrendje, az alkalmak, az átadás rítusai stb. mind meghatározottak voltak. A hálózatban részt vevő tárgyak és személyek tekintélye kölcsönösen áthatotta egymást és növekedett az ajándékozások számával. E szabályok és a kula célja a jómód fenntartása volt, mely a résztvevők elképzelése szerint a kitüntetett tárgyak és a valóság között fennálló különös kapcsolat révén valósult meg.

A kula rendszer a melanéziai szigetvilágban

Jellegzetes karkötő (Mwali), amely a kula rendszerben nyugatról keletre cserélt gazdát

Jellegzetes nyaklánc (Soulava), amely a kula rendszerben keletről nyugatra cserélt gazdát

A bemutatott két példa egy-egy végletét jelenti annak a színes skálának, melyen a kulturális antropológusok által feltárt számos eset mindegyike egyedi vonásokat mutat. Így azokat nem lehet egy az egyben a régészek által feltárt leletegyüttesek értelmezéseként azonosítani, az ismétlődő hasonlóságok azonban fogódzóként szolgálhatnak. A mai ember számára meghökkentő példák eredményesen segítik az őskort kutatók gondolkodásának átalakítását, hiszen több ezer év távlatának áthidalásában a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy a képzeletünket hogyan szabadítsuk fel a modern (kapitalista) szemlélet toposzaitól, s kerüljünk közelebb egy archaikus (vagy egyszerűen a mienktől különböző) értelmezéshez, ahol éppen a javak megosztása, sőt, azok fizikai megsemmisítése volt az érték- és presztízsnövelő tevékenység.

Szerző: Füzesi András - Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár

Ajánlott irodalom:

• Polányi Károly: A nagy átalakulás. Korunk gazdasági és politikai gyökerei. Napvilág Kiadó, Budapest, 2004.
• Marcel Mauss: The Gift (magyarul megjelent szemelvények: Marcel Mauss: Szociológia és antropológia. Osiris Kiadó, Budapest, 2000.)
• A potlecsről – David Attenborough: Törzsi kincsek, 2. rész – A Mennyei Horgascsőrű