A Nemzeti Múzeum több mint két évszázados, s a Történelmi Képcsarnok 137 éves történetét végigkísérik a nagylelkű ajándékozások gesztusai. Az intézmény Széchényi Ferenc nagyvonalú adományával jött létre, amikor a gróf 1802. november 25-én úgy döntött, hogy gazdag gyűjteményeit „édes hazámnak és a közösségnek hasznára és javára mindörökre és visszavonhatatlanul adományozom, átadom és átruházom”. A nemzeti érzülettől áthatott, s a közjót szolgáló felajánlás példáját többen követték a reformkorban, így például 1836-ban Pyrker János László egri érsek festészeti gyűjteményéből 154 db-ot adományozott a Nemzeti Múzeumnak. Ugyanebben az évben Jankovich Miklós is igen nagyvonalúan, jóval áron alul engedte át értékes műgyűjteményét az intézménynek.

Adományok révén jött létre a Nemzeti Múzeum magyar festészeti alkotásokból álló képtára, a Nemzeti Képcsarnok is, amely később a Magyar Nemzeti Galéria, mint „szakmúzeum” gyűjteményének alapja lett. A Nemzeti Múzeum igazgatója, Kubinyi Ágoston (1799–1873) 1846-ban egyesületet hozott létre a József nádorról elnevezett Nemzeti Képcsarnok megalapítására és gyarapítására. A következő másfél évtizedben a pártfogóknak köszönhetően a gyűjtemény intenzíven gyarapodott, 1862-re már 145 tételt számlált. Így például 1849-ben közadakozásból vásárolták meg a Képcsarnok számára Barabás Miklóstól Liszt Ferenc „élet után” készült reprezentatív portréját, amelynek megfestésével Kubinyi két évvel korábban bízta meg a mestert.

Barabás Miklós: Liszt Ferenc, 1847 (forrás)

1864-ben ugyancsak ajándékozás útján, Sina Simon adományaként került a Nemzeti Képtár gyűjteményébe Barabás Miklós A Lánchíd alapkőletétele című monumentális műve, amelynek megfestéséért a báró 6000 ft honoráriumot fizetett a mesternek.

Barabás Miklós: A Lánchíd alapkőletétele 1842. augusztus 24-én, 1864 (forrás)

Számos önzetlen pártfogója volt a Nemzeti Múzeumnak a 20. század során is. 1913-ban megalakult a Múzeumbarátok Egyesülete, hogy támogassa a Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeinek gyarapítását. Az egyesület tevékenysége az első világháború kitörése miatt megszakadt, ám a háborút követő gazdasági válság újra életre hívta a pártolói szervezetet. Széchényi Ferenc leszármazottai (gróf Széchenyi Bertalan, Emil és Viktor) kezdeményezésére 1926-ban létrejött A Magyar Nemzeti Múzeum Barátainak Egyesülete, hogy az éves tagdíjból (100 Pengő) befolyó összeggel és további adományokkal segítse az intézményt gyűjteményeinek gyarapításában. (1927-től Művészeti Múzeumok Barátainak Egyesülete néven egy másik testület is létrejött a Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum támogatására.)

A Nemzeti Múzeum Barátainak Egyesülete a második világháborút követő években különösen aktívan támogatta az intézményt, amelynek 1934-től a Történelmi Képcsarnok is része volt. 1946-ban így fogalmazták meg hitvallásukat: „A háború, az ostrom és az utána következő nagy gazdasági nehézségek ismét válságba juttatták a Múzeumot. A 100 éves főépület (…) súlyosan megrongálódott. De a legnagyobb veszteséget nem is a sérült épületek jelentik, hanem az a rengeteg műkincs, amely menthetetlenül elvész a nemzet számára, mert a Múzeum anyagi eszközök híján, nem szerezheti meg azokat. Magyar vonatkozású történeti emlékek, oklevelek, régészeti leletek, könyvek, amelyeknek mint mindnyájunk közös kincsének a Nemzeti Múzeumban volna a helyük, tűnnek el így a magánforgalomban és kerülnek ki külföldre. A Múzeumbarátok Egyesületének célja, hogy megakadályozza az ilyen múzeumi értékek elkallódását azáltal, hogy anyagi támogatásával előmozdítja a Múzeum gyűjteményeinek gyarapodását s lehetővé teszi számos olyan műtárgy megvásárlását, amely az Egyesület segítsége nélkül a magyar tudomány és a magyar nép számára menthetetlenül elveszne.” (Levéltári Közlemények, 1946, 354.)

Az Egyesület 1947-ben, a szabadságharc közelgő centenáriuma alkalmából Than Mór egy akvarelljét adományozta a Képcsarnoknak. Az 1848/49-es Károlyi huszártiszteket (Almássy Dénest, Esterházy Istvánt, Bethlen Józsefet és Podmaniczky Frigyest) ábrázoló akvarellt az egyesület Almásy Densie (1890-1950) grófnőtől vásárolta. A grófnő a képen balra, háttal ábrázolt Almásy Dénes (1817-1871) honvéd főhadnagy öccsének az unokája volt, így feltételezhető, hogy az akvarell a családon belül öröklődött, miután a főhadnagy fia, Almássy Kálmán (1852-1916) gyermektelenül halt meg.

Than Mór: 1848/49-es Károlyi huszártisztek: Almássy Dénes, Esterházy István, Bethlen József, Podmaniczky Frigyes, 1849 (?) (forrás)

Ugyanebben az évben az egyesület a Nemzeti Múzeum egykori főigazgatója, Puszky Ferenc (1814–1897) portréját is a Képcsarnoknak adományozta. A mecénás testület a direktor unokájától, Szirmay Tamásné Pulszky Henriette-től (1883–1970) vásárolta meg a festményt. A portrét Wolfgang Böhm festette a fiatal Pulszkyról 1849-ben Londonban, ahol Kossuth megbízásából támogatókat igyekezett szerezni a magyar szabadságharc ügyéhez.

Wolfgang Böhm: Pulszky Ferenc, 1849 (forrás)

A Képcsarnok gyűjteménye az elmúlt években is gyarapodott nagylelkű ajándékok révén. 2018-ban DeRoth László (1941-), a montréali egyetem professzor emeritusa ajándékozta a gyűjteménynek egyik felmenője, Csarada György királyi udvarnok Borsos József által 1846-ban festett portréját.

Borsos József: Csarada György, 1846 (forrás)

A Nemzeti Múzeum legújabb mecénásai Novák Franciska és Ilona, akik 2020-ban jelentős összeget adományoztak műtárgyvásárlásra. Ebből a forrásból vásárolhatta meg a Képcsarnok az elmúlt év őszén Franz Xaver Wagenschön Mária Terézia uralkodói erényeinek allegóriája című festményét, amely az utóbbi idők egyik legjelentősebb szerzeménye.

Franz Xaver Wagenschön: Mária Terézia uralkodói erényeinek allegóriája, 1780 körül (forrás)

Szerző: Serfőző Szabolcs - Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok