Ha közvéleménykutatást végeznék arról, milyen jellemvonások jutnak eszébe az embereknek Kádár Jánosról, a puritán jelző minden bizonnyal sűrűn előfordulna a válaszok között. Igen, Kádár János mítoszában (ha van neki ilyen) kisember-puritánsága az egyik legerősebb vonás. A legenda szerint nem flancolt, kispolgári életet élt. Állítólag otthon, Cserje utcai villájának szuterénjében, egy réges-régi konyhaberendezés kellékei között érezte a legjobban magát, amint a felesége, Marika krumplilevesét szürcsöli. Esetleg káposztás cvekedlit küld utána. Erős kép, lássuk be. A rózsadombi baromfiudvarról nem is beszélve.

Zárójel: a szóban forgó konyha bútorait a berendezési tárgyak többségével nemrégiben vásárolta meg a Magyar Nemzeti Múzeum. Kádárék tyúkjairól pedig fényképet őrzünk…

Való igaz, Kádár köré nem épült személyi kultusz, bár megjegyzem, a Sztálin utáni időkben ez a törekvés már a Szovjetunió vezetőire sem volt jellemző. Tehát Kádár a moszkvai trendekhez igazodott (ebben is), igaz a szocialista tábor legtöbb (európai) országában sem alakult ki a régi, Rákosi-korszakra jellemző vezér körüli kultusz, kivéve a különutas Ceaușescu romániai diktatúráját.

A kádári diktatúrát tehát a személyi kultusz nemléte erősen megkülönbözteti a sztálini/rákosista időktől. Ez a szándékosan kihangsúlyozott kispolgári, átlagemberi attitűd minden bizonnyal sokat segített abban, hogy a magyar első titkár személye, és egyre puhább diktatúrája idővel elfogadhatóvá váljon az ország polgárai számára, sőt, uralma vége felé bizonyos fajta langyos, elnéző szeretet övezze, legalábbis a politikával kevésbé foglalkozó, és a múlt árnyait feledni kívánó többség(?) részéről. Újabb zárójel: véleményem szerint ebben erős hasonlóságot mutat a Kádár-rendszer a Dualizmus korával. A szabadságharcot vérbe fojtó Ferenc Józsefnek is elfelejtette idővel a magyarok jelentős része, hogy mit tett a saját népével. Ugyanígy Kádár ’56-os árulása, majd a véres megtorlás is a tudatos felejtés/feledtetés ködébe veszett.

A hosszadalmas bevezető után ideje rátérni arra, miért érdemes ezzel a témával előhozakodni  a Magyar Nemzeti Múzeum oldalán.

1991-ben a Magyar Nemzeti Múzeum több, mint ezer tárgyat vett át az MSZP Központi Irodájától. Ezek a tárgyak 1957 és 1989 között egyre csak gyűltek, halmozódtak az MSZMP székház néhány szobájában, a legtöbbjüket soha ki sem csomagolták, és Kádár János jobb esetben is csupán egy-egy pillantást vetett rájuk, majd többé nem foglalkozott velük. Ezeket a tárgyakat Kádár bel-, illetve külföldi látogatásai alatt kapta ajándékba. Egy részük a diplomáciában megszokott reprezentációs ajándéktárgy, amelyet külföldi vezetők hoztak a számára, illetve a határon túli hivatalos látogatásai adtak át. A belföldi ajándékok egy része is hivatalos volt, legtöbbször gyárlátogatások, állami, diplomáciai események, illetve országjárások során kapta azokat.

Van azonban egy jól elhatárolható része ennek a tárgyegyüttesnek, amely történeti, illetve muzeológiai szempontból a legérdekesebb és a legsokatmondóbb. Ezek azok a tárgyak, amelyeket magánszemélyek, illetve gyárak, munkaközösségek, városi-községi Tanácsok (a mai önkormányzatok megfelelői) küldtek az ország vezetőjének, többnyire a születésnapjára. Fényképalbumok, saját, illetve egyedi készítésű emléktárgyak (többségük feliratokkal ellátva) mesélnek a számunkra arról, hogy az a bizonyos, a Rákosi-korszakban megszokottá váló személyi kultusz, ahol a rezsim elvárta a társadalom minden szegmensétől, hogy időről időre imádatát tárgyiasult formába öntse, nem múlt el nyomtalanul egy új, a személyi kultuszt szándékosan és erősen háttérbe szorító egypárti rendszerben sem. Az is érdekes, hogy ez az attitűd nem veszett ki még a Kádári diktatúra legpuhább, végső éveiben sem.

A gyűjteménybe számos Kádár János-ábrázolás került, amelyek néhány darabja látványosan beleillett volna Rákosi személyi kultuszának világába is. Utolsó zárójel: Kádár Jánosról sem életében, sem a halála után nem készült köztéri szobor, ezeknek a fennmaradt, és a gyűjteménybe került, művészi értéküket tekintve erősen vegyes alkotások legtöbbjét soha nem láthatta a nagyközönség. A Magyar Nemzeti Múzeum Állandó Történeti Kiállításának utolsó termében a látogatók szembesülhetnek egy abszurd Kádár-portréval, amelyet különféle magvakból készített el alkotója.

A fennmaradt, gyűjteménybe került és feldolgozott, Kádár János látens személyi kultuszához kapcsolódó tárgyakból válogattam ki néhányat.

Szerző: Gál Vilmos - Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Tár