„A nemzeti muzeum’ ügye nemcsak a tudóst érdekli, benne nemzeti becsületünk’ ügye forog fen…”

A Nemzeti Múzeum Központi Adattárában sok, az intézmény múltjára vonatkozó kincs, múzeumtörténeti forrás található, mint például a 19. századi vendégkönyvek. Az Érem- és Régiségtár reformkori évekre vonatkozó vendégkönyvében ez olvasható: „Felnyittaték 1846-ki decemb[e]r 9-kén.” E szavak egy nagyon fontos eseményt örökítettek meg: a múzeum frissen elkészült épületének első történeti kiállítása nyílt meg a látogatók előtt.

175 éve, 1846-ban, bár még építési állványzat borította a Magyar Nemzeti Múzeum külső homlokzatait, de a múzeumpalota belső terei tulajdonképpen már készen álltak. Márciusban meg is nyílhatott benne a múzeum (Pyrker-féle) első állandó kiállítása, augusztusban pedig az első időszaki tárlatként az iparműkiállítás. A múzeumi gyűjtemények eben az évben tértek vissza ideiglenes őrzési helyükről, a Ludovika épületéből (ma a Magyar Természettudományi Múzeum és a Közszolgálati Egyetem központi épülete). Elsőként a múzeumi könyvtár (ma Országos Széchényi Könyvtár) beszállítását rendelte el az intézmény működését felügyelő József nádor. Ez június 17-án kezdődött meg. Ezt követték a Jankovich-gyűjteményből származó képek és szobrok és a régebb szerzeményezett képzőművészeti anyag, majd a Természeti tár gyűjteményei. Utolsóként az Érem- és Régiségtár vagy Kincstár – ahogy még nevezték – költöztetésére, múzeumba való beszállítására került volna sor, de ezt el kellett halasztani a már említett iparműkiállítás megrendezése miatt, melynek előkészítése majdnem egy hónapot vett igénybe az augusztus 11-i megnyitás előtt. A kiállítás szeptember 13-i zárása után jöhetett el a múzeum történeti anyaga beköltöztetésének ideje.

A kieső két hónapot a tár még 1846 márciusában kinevezett őre, vezetője, Luczenbacher (Érdy) János (1796-1871) arra használta fel, hogy saját költségén európai körutat tegyen a hasonló muzeális intézmények régiségtári elrendezésének tanulmányozása céljából. (Hetilap. 1846. júl. 3. 53. sz. 894.) 2. kép

A régiségtári műtárgyak előkészítése a szállításra, azaz ládákba helyezésük már valószínűleg a nyár folyamán megkezdődött, de egy (nagyobbik?) részük biztosan látogatható, illetve megtekinthető volt még a Ludovika épületében, egészen szeptember 25-ig. (A régiségtári vendégkönyvben ezen a napon szerepelnek még látogatói bejegyzések.) A költözködés végül október második hetében történt meg és ezzel az összes törzsanyag a Magyar Nemzeti Múzeum új palotájában nyert elhelyezést. Az épületbe azonban november elején még érkezett egy nagy szekér-konvoj, amely az egy évtizeddel korábban megvásárolt, de a múzeumba utána még be nem került Jankovich-gyűjtemény ládáit hozta: 20 láda könyvet az Országos Pénztár, 32 láda könyvet és 27 kötegnyi kéziratot pedig az Országos Levéltár épületéből. Ehhez járult még 18 láda „drágaság és régiség”. (ld. Kollányi Ferenc jegyzetei, OSzK Kézirattár) Ekkor váltak tehát teljessé a régiségtári gyűjtemények, amelyek kiállítását mihamarabb meg kellett rendezni. 

Luczenbacher János, Az Érem- és régiségtár őre (1846-1869 között)- Barabás Miklós olajfestménye, 1837 (MNM Történelmi Képcsarnok)

Ennek megnyitására 1846. december 9-én 11 órakor nyitották meg, ekkor kezdték el újra használni a fent idézett régiségtári vendégkönyvet is. A ma is álló múzeumépületben ez volt az első állandó történeti kiállítás, amely összesen 8 termet foglalt el. A Hetilap tudósításából, illetve erről szóló vezércikkéből megtudhatjuk, hogy a római, görög és magyar éremgyűjtemény „mint szabadságával egy egész nemzet felvilágosulálását (sic!) eszközleni képes fogoly” 30 ládába bezárva maradt. (1846. dec. 18. 101. sz. 1657.) Azért az éremtári anyag sem teljesen hiányzott ebből az átfogónak szánt kiállításból, hiszen, mint a Honderü c. lap beszámolójából megtudhatjuk a „pénzgyűjtemény … Széchényi-féle része” – melyet még gróf Széchényi Ferenc a múzeum alapításakor adományozott –  látható volt. A kiállításról a következő leírást adta a szépirodalmi és művészeti folyóirat: „A tárgyak azonban csak ideiglenesen, s általában csak a régi szekrényekben vannak elrendezve, ide nem számítva a régi edényeket, mellyek épen csupa deszkákra vannak letéve. Azért mégis ajánljuk olvasóinknak a megnézést, mert bár a kiállított tárgyakat a külföld’ megmérhetlen gazdagságához nem hasonlíthatjuk is, meglesznek ők lepetve mégis, különösen az érdekes fegyver tár által, mellyben a legkülönb nemü lőszerek [értsd: lőfegyverek] és kardok (ezen utóbbi között nevezetes a régi római gyűjtmény, melly a derék felügyelő [ti. Luczenbacher János múzeumőr] véleménye szerint a külföld’ hasonló gyűjteményeivel vetélkedik) láthatóak. Vannak ottan török császárok’ lőcsövei, csotárjai, pajsok; nevezetes hősök sisakjai, buzogányok, hadi dobok, nyilak s az egyik teremben régi butorzatok vannak, mellyek közől különös említést érdemel egy szekrény azon phantastikus városokat, s tengeri tájakat ábrázoló képek miatt, mellyek csupán a márvány erek’ (mozaikszerü) mesterséges összerakásából alakulnak.” Ezek után az ismertető írás a szobrok termét említi, sajnálkozva azon, hogy csak egy görög alkotás (egy Bachus-töredék) látható benne. Innen tudjuk, hogy Ferenczy István Kölcsey-szobra – melyet a Nemzeti Galéria állandó kiállításán ma is  megcsodálhatunk – ki lett állítva Kisfaludy Károly mellszobrával együtt, amely csak 1875-ben került tervezett helyére, a Múzeumkertbe (az emlékmű többi, ekkor még raktárban fekvő darabjával együtt). Ezt követően a leírás az ötvösgyűjtemény általános képét adja: „A drágaságok osztálya maga egy jókora terem, mellynek czikkjei nem kis benső értékük mellett ollykor bámulásra inditnak a régi mesterek ügyessége s türelme fölött. Gyűrűk, mente, és kard kötők, kalpag-forgók, billikomok, és mindenféle edények szép számmal találtatnak.” A viszonylag részletes tudósítást az újságíró (korabeli megnevezése szerint: újdondász) azzal zárta, hogy a régiségtár vezetője szerint a tárgyak leltára – amely még ekkor nem létezett – legalább 8 ezer ívnyi kötetet tenne ki. (Honderü. 1846. dec. 15. 24. sz. 477.)

Amit a korabeli kiállítások jellegéről összefoglalóan elmondhatunk az a fenti leírásokból is kitűnik: ekkor még inkább a mai látványraktárokra hasonlítottak a kiállítások és azok gyűjteményenként bemutatott termei, melyekben a kiállított múzeumi tárgyakra nem a rendezettség, hanem inkább a zsúfoltság volt a jellemző. A műtárgyak mellé még jó ideig nem került azonosító, illetve magyarázó felirat. A kiállítás ezért csak abban az esetben elégíthette ki az érdeklődők tudásszomját, ha a vezetést az adott tár vezetője, szakmai kezelője, korabeli megfogalmazás szerint őre tartotta. Erre azonban a gyűjteménnyel kapcsolatos napi szakmai munkája miatt ideje nem nagyon volt, úgyhogy a kiállítást a múzeum szolgái (famulusai), majd később, az 1850-es évek második felétől teremőrként dolgozó rokkant katonák felügyelték. Ők azonban szakmai felvilágosítással nem, vagy csak alig tudtak szolgálni. A múzeum igazgatója, illetve az egyes tárak őrei elsősorban a kiemelt (királyi, főúri) és a külföldi vendégeket, tudósokat kalauzolták.

A híradások szerint (pl. Nemzeti Ujság. 1846. dec. 13. 402. sz. 785.) Kubinyi igazgató az akadémikusokat hívta meg az egykori kiállításmegnyitóra, de éppen a vendégkönyv mutatja azt, hogy a megjelentek köre ennél szélesebb volt. A v endégkönyvbe is bejegyző nevesebb látogatók közül megemlíthetjük a fiatal Reményi Edét (1828-1898), a későbbi neves zeneszerzőt és Európa-hírű hegedűművészt és Bajzáth György (1791-1869) írót, zeneszerzőt, akit jeles éremgyűjtőként is számon tartottak. (Vendégnevek’ lajstroma. A’ Magyar Nemzeti Muzeum Régi Pénzek Drágaságok Ritkaságok és Régiségek Tárának. [1832-1854] MNM Központi Adattár, Múzeumtörténeti Gyűjtemény MT. 3482)

A régiségtári kiállításmegnyitóra vonatkozó vendégkönyvi bejegyzés, 1846. december 9. (MNM Központi Adattár és Digitális Képarchívum)

De nem jegyezte be magát mindenki, így például báró Eötvös József (1813-1871) sem, aki biztosan jelen volt. Ez kiderül Agricola néven írt cikkéből, „leveléből”, melyet a Pesti Hirlapban publikált. Írásában kifejti a nemzet múzeumáról és általában a nemzeti közintézményekről vallott elveit. Ennek elemzése, ismertetése nem célja ennek a bejegyzésnek, csak egy hosszabb részletére hívom fel a figyelmet. Ez a kiállítással megfogalmazott szakmai kritikája (tudomásunk szerint más nem fogalmazott meg ilyet), a múzeum felé megértéssel kísérve, a döntéshozók felé elvárással befejezve. Eötvös tehát a kiállítással kapcsolatos véleményét, melyet jól érzékelhetően (az intézményt) segítő célzattal tett, a következőképpen fogalmazta meg a megnyitót követően: „Mi a’ felállítók’ szorgalmát ’s készültségét illeti, senkinek sem lehet kifogása. A’ görög ’s római rézszobrok között sok középkori utánzás található, némelly tárgyak még nem tudományos rendszer szerint állíttatak fel, ’s e’ termekben találhatók dolgok, mellyek müvészi becsök szerint más helyre lennének állítandók. Azonban akár a’ felállításra eddig szánhatolt időrövidséget, akár a’ régiségek tudományos elsorozhatásának nehézségeit tekintjük, akár azt, hogy a’ nemzeti muzeumban tartásra nem érdemes tárgyak’ kiküszöbölése eddig még nem az igazgatók’ köréhez tartozik, minden igazságos és tárgyhoz értő, bizonyosan nem a’ tisztviselőknek fogja ezen hiányokat tulajdonítani, ’s szívesen elismeri: mikint ezen intézet’ fentartása jó kezekre bizatott. (…) De lépjünk közelebb, ’s nézzük, mind e drágaságok mire állíttattak fel? – gyalulatlan deszkákra, mik ácskézzel faragott lábakon nyugszanak! Igen, komolyan szólok, a’ magyar nemzet’ régiség-gyüjteményei gyalulatlan deszkákon állítattak fel, a’ nemzeti muzeum’ ezen részének butorait ácsok késziték és pedig azon egyszerű oknál fogva, mert a’ nemzet más, illőbb butornak készitésére pénzt nem adott; ’s a’ magyar muzeumnak igazgatói, igen helyesen  fogva fel állásukat, inkább illy alakban álliták ki a’ rájok bízott tudományos kincseket a közönség’ használatára, mintsem azokat még tovább haszontalan hevertessék.” Ezen állapotképhez később a következő sorokat fűzte: „…nem érezzük e’ a kötelességet, mellyel minmagunknak tartozunk, ’s melly abban áll: hogy ha egyszer valaminek a’ „nemzeti” czimet adtuk, azt egy nemzethez illő fényben ’s nagyszerűségben tartsuk fel? – A nemzeti muzeum’ ügye nemcsak a tudóst érdekli, benne nemzeti becsületünk’ ügye forog fen, és roszul fogná fel törvényhozásunk feladását [feladatát], ha erről megfeledkezvén, mindent, mi az intézet’ emeléséhez szükséges, el nem követne; ’s én e tekintetben igen helyesnek tartom, hogy az ácsmunkával faragott régiségtár a’ közönségnek megnyittatott.” (Agricola levele. In: Pesti Hirlap. 1846. dec. 17. 797. sz. 397.) 

Báró Eötvös József bejegyzése a Régiségtár legkorábbi vendégkönyvébe 15 éves korában (MNM Központi Adattár és Digitális Képarchívum)

Eötvös József később vallás- és közoktatásügyi miniszterként (tehát a múzeumot felügyelő minisztérium első embereként) sokat tett a Magyar Nemzeti Múzeum felvirágozatásáért, a szükséges szakmai és pénzügyi háttér megteremtésért. Deák mellett ő győzte meg, majd kérte fel Pulszky Ferencet az intézmény irányítására 1869-ben. Ugyenabben az évben került az Érem- és Régiségtár élére Rómer Flóris, aki szakszerűen átrendezte az 1846 végén megnyílt régiségtári kiállítást is és 1870-ben megjelentette a kiállítás és egyben a múzeum első, a látogatóknak készült kalauzát.

Debreczeni-Droppán Béla

Bővebben a kiállításokról, azok látogatóiról és az Érem- és Régiségtár, valamint más tárak nyitvatartásáról ld. Debreczeni-Droppán Béla: Kondástól a királyig. A Magyar Nemzeti Múzeum látogatói és vendégkönyvei a 19. századból. In: Történeti Muzeológiai Szemle. 9. Bp., 2009. 153-184.