A Történelmi Képcsarnok 1945 utáni korszakának egyik meghatározó személyisége volt Cennerné Wilhelmb Gizella, aki száz évvel ezelőtt, 1921. szeptember 2-án született Csepelen. Ebből az alkalomból emlékezünk fél évszázadot átívelő művészettörténészi pályájára, amelynek fókuszában a kora újkori magyarországi és magyar vonatkozású portrék, s főként a Zrínyiek arcképei álltak.

Wilhelmb Gizella 1944-ben szerzett művészettörténész diplomát a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. Doktori disszertációját az elsősorban történeti festőként számon tartott Than Mórról írta. Ettől kezdve a magyar történeti tárgyú eseményábrázolások és portrék vizsgálatának szentelte pályáját. 1946 októberétől a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokának munkatársa lett, amely a magyar történelem 15–19. századi képes forrásainak legjelentősebb és legteljesebb gyűjteménye. Wilhelmb Gizella négy évtizeden át hűséges munkatársa – 1962-től tudományos főmunkatársa – volt a Képcsarnoknak, innen is vonult nyugdíjba 1985-ben. Pályája egészét ez a hivatástudat jellemezte, rendkívüli kitartással, alázattal és fegyelemmel végezte muzeológusi munkáját. (1. kép)

1. kép: Cennerné Wilhelmb Gizella a Nemzeti Múzeum „Magyarország története a honfoglalástól 1849-ig” című állandó kiállításának megnyitásán, 1967. június 1-jén. Karáth József felvétele. Magyar Nemzeti Múzeum, Adattár, Múzeumtörténeti Gyűjtemény

Wilhelmb Gizella – képcsarnoki munkatársa, Rózsa György (1925–2008) mellett – a szisztematikus történeti ikonográfiai kutatások legjelentősebb hazai úttörője volt. Több tanulmányában foglalkozott a Zrínyi család ikonográfiájának különböző aspektusaival, így például a költő Zrínyi Miklós hadjáratainak grafikus ábrázolásaival vagy Zrínyi Péter képmásaival. A költő Zrínyi Miklóshoz kapcsolódik egyik legjelentősebb felfedezése is: 1991-ben ő talált rá a Szigeti veszedelem szerzőjének egy kiváló kvalitású, „élet után” készült, azaz hiteles portréjára Csehországban, a Roudnice nad Labem-i kastélyban elhelyezett Lobkowicz-képtárban.

A portréról ekkor már hosszú ideje tudott a hazai kutatás: a bécsi egyetem flamand származású rézmetszője, Gerard Bouttats (1640–1703) ugyanis 1664-ben metszetmásolatot készített a képről, amelyet a szignatúra (Gerhardus Bouttats univers. Vien. sculp. – Quam Joannes Thomas ad vivum pinxit) szerint a szintén flamand származású, Bécsben működő mester, Jan Thomas (1617–1678) festett. A portrémetszetből a Történelmi Képcsarnok is rendelkezik példánnyal (2. kép), a festmény holléte azonban sokáig ismeretlen volt, sőt, a kép fennmaradását is kételyek övezték.

Wilhelmb Gizella a roudnicei kastélyról 1907-ben megjelent német nyelvű műemléki topográfiában, a Lobkowicz-képtárban őrzött portrék jegyzékében figyelt fel a költő Zrínyi Miklós arcképének említésére. 1991-ben egy cseh kollégától – többedik próbálkozásra – fényképet is sikerült szereznie a festményről, amely egyértelművé tette, hogy az a rézmetszet előképéül szolgáló, Jan Thomas által festett portréval azonos. A kép tehát nem pusztult el a történelem viharaiban, hanem épségben fennmaradt Csehországban. A festmény a rézmetszethez hasonlóan vállig érő hajjal, dolmányban és mentében ábrázolja a költőt, jobbjában hadvezéri tevékenységének jelképeként tollas buzogányt tart. (3. kép)

2. kép: Gerard Bouttats (Jan Thomas nyomán): Zrínyi Miklós képmása, 1664. Papír, rézmetszet, 33,3×23,7 cm, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok	3. kép: Jan Thomas: Zrínyi Miklós képmása, 1662/63. Olaj, vászon, 93×75 cm, Nelahozeves, Lobkowicz-kastély

A Jan Thomas által festett félalakos képmás kiváló kvalitásával messze kiemelkedik a korszak magyarországi főúri portréi közül és jól érzékelteti Zrínyi Miklós reprezentációs igényének magas színvonalát. A gróf a környezetében elérhető legrangosabb mesterrel, az 1661-től a bécsi udvarban működő Rubens-tanítvánnyal festtette meg képmását. (Az újabb kutatások arra derítettek fényt, hogy Jan Thomasnak több magyarországi megrendelője is volt az 1670 körüli években. Ld.: Galavics Géza: Jan Thomas, az utolsó Rubens-tanítvány és magyar mecénásai. Művészettörténeti Értesítő, 54. [2005] 19–40.)

A Lobkowicz-gyűjteményben Zrínyi Miklós portréja mellett fia, Zrínyi Ádám (1662–1691) gyermekkori képmását is őrzik. A művek minden bizonnyal még a 17. század végén, Zrínyi Miklós menye révén kerültek Csehországba. Miután Zrínyi Ádám a török elleni felszabadító harcokban, a szalánkeméni ütközetben fiatalon és leszármazott nélkül elesett, özvegye, Maria Katharina von Lamberg-Ottenstein (1664–1717) 1693-ban második férjéül cseh főurat választott Maximilián Arnost Jankovský z Vlasimi személyében. A grófnő a Zrínyi Ádám után hátramaradt ingóságokat – így a kincstárat, a festmény- és fegyvergyűjteményt, valamint a mintegy 600 kötetes könyvtárat (s benne a Szigeti veszedelem kéziratát) is – magával vitte új házastársa lakóhelyére, a morvaországi Bitovba. A portrék később innen kerülhettek a roudnicei Lobkowicz-kastélyba, ahol a festménygyűjtemény 1860-ban összeállított jegyzékében már szerepelnek.

Wilhelmb Gizella 1992-ben egy csehországi út során személyesen is tanulmányozhatta a két Zrínyi-portrét, amelyeket a következő évben önálló tanulmányban is bemutatott. (Ld.: Két Zrínyi-arckép Csehországban, Ars Hungarica, 21. [1993] 159–162.; Új Művészet, 1993. december, 16–18.).

A két portré bemutatásra került a Budapesti Történeti Múzeum Barokk Közép-Európában: Utak és találkozások című, 1993-as kiállítási katalógusában is, a képek azonban magán a kiállításon nem szerepeltek. A csehországi Zrínyi-portrék – amelyek idő közben visszakerültek a Lobkowicz család tulajdonába – elsőként 2014-ben, Zrínyi Miklós halálának 350. évfordulóján voltak láthatók Magyarországon, a Magyar Nemzeti Galéria Költő, hadvezér, államférfi címmel rendezett kiállításán, ezt azonban Wilhelmb Gizella már nem érhette meg. Elévülhetetlen érdeme marad azonban, hogy több, mint háromszáz év elteltével a magyar irodalom- és hadtörténet kiemelkedő jelentőségű alakjának szuggesztív portréját felfedezte a történeti emlékezet és a történeti ikonográfia számára.

Szerző: Serfőző Szabolcs, Magyar Nemzeti Múzeum – Történelmi Képcsarnok