Nemzeti Múzeum május 11-én indítja el a „Múlt nagyjai – jelen hősei” című kampányát, amellyel köszönete mond az egészségügyi és a szociális szféra dolgozóinak. A koronavírushoz kapcsolódó első korlátozások kétéves évfordulójáig, 2022. március 11-ig, előzetes regisztráció után, a csütörtöki és vasárnapi napokon ingyenesen fogadja a múlt nagyjait bemutató történeti kiállításaiban a jelenkor hőseit, és egyúttal arra kéri majd a közönséget, hogy mondják el történeteiket, köszönjék meg a mindannyiunkért folytatott önfeláldozó munkát. 

A köszönetnyilvánítást kifejező bármilyen műfajú és technikával készült kreatív munkákat a múzeum pénztárában lehet leadni keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között, valamint hétfői napokon a múzeum Gazdasági Portáján, továbbá postai úton a 1088 Budapest, Múzeum körút 14-16. postacímre küldve.
A beérkezett művek a múzeum portikuszán külön erre a célra létrehozott felületen kerülnek elhelyezésre.
A közösségi megmozdulás az egész múzeumi közösség bevonásával a Közösségek Hetéhez kapcsolódóan valósul meg! 

„Múlt nagyjai – jelen hősei” kampányhoz ugyancsak kapcsolódó Semmelweis Orvostörténeti Múzeum szintén május 11-től várja a látogatókat csütörtökönként és vasárnaponként.
További információk: tarlatvezetok@semmelweis.museum.hu

Az egészségügyi és a szociális szféra dolgozóit - a rekreáció jegyében - partnerükkel, kísérőjükkel (1 fő) várjuk.

REGISZTRÁCIÓ ITT >>