Mindnyájunkban él egyfajta kép a régészekről. Sokakban felötlik a filmvászonról ismert Indiana Jones alakja, de hallani olykor – nem kifejezetten a megbecsülés hangján – a kapirgáló régész kifejezést is. A valóság természetesen sokkal árnyaltabb annál, mint amilyen képet egy sarkított elképzelés, vagy vélemény sugallhat. Valószínűleg kevesebben vagyunk olyanok, akik a múltat kutató régészt mai világunk modern, digitális eszközeivel, módszereivel kapcsoljuk össze. Holott világszinten nézve a régészettudomány élen jár a legújabb műszaki-informatikai vívmányok hasznosításában. Hosszú út vezet azonban odáig, mire ezekből a biztató kísérletekből a napi munkafolyamatok szerves részét képező rutineljárások válnak. Bár az útnak még csak az elején járunk, és minden kezdet nehéz, mégis érdemes bepillantani az alkalmazott digitális megoldásokba, felvillantani a velük járó előnyöket, lehetőségeket. Segítségül a digitális régész alakját hívom, vizsgálódjunk az ő szemüvegén keresztül!

A régészeti tevékenység klasszikus módszere az ásatás. Sajátos ellentmondás, hogy az ásatás ugyan felszínre hozza a leleteket, de elpusztítja a leletek kontextusát, azt a viszonyrendszert, amelynek megfigyelése nélkül nem régészetről, hanem kincskeresésről beszélhetünk. Ez a megfigyelés tehát egyszeri, megismételhetetlen alkalom, egyetlen esély adódik a múlt egy szeletének megismerésére és rögzítésére mielőtt az végleg megsemmisül. A digitális régész pontos és gyors adatgyűjtéssel képes elérni, hogy a dokumentáció készítéséből adódó teher csökkenjen, és a terepi megfigyelés minél inkább kiteljesedhessen. A hagyományos milliméterpapíros rajzolás helyett bátran nyúl a fotogrammetria* kínálta lehetőségekhez, hiszen a fényképek segítségével sokkal részletesebb geometriai adatokhoz juthat. Ugyanakkor a rajzolás értelmező erejét is kihasználja, de immár üres papíron, mentesülve ezáltal a méretarányos ábrázolás kötöttségeitől. Erre a megközelítésre a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóságának ásatásai közül a Szécsényben feltárt temetőrészlet említhető, de helyzettől függően valamennyi feltárásunkon alkalmazzuk a fotogrammetriai felmérés módszerét, amelynek látványos részterülete a drón-alapú 3D modellezés. 

 

1. kép: A digitális fotogrammetria kitágítja a hagyományos rajzi dokumentáció kereteit: szarvasmarha csontváz ortofotója és vektoros ábrázolása Szalaszend–Nagy- és Kishegy lelőhelyről (feltárásvezető: Libor Csilla).

A jelenlegi gyakorlatban az adatok jelentős része csak utólag, az irodában kerül digitalizálásra, legtöbbször a feltárások befejezése utána, így nincs visszacsatolás, az adatokat nem tudjuk összevetni a terepi állapottal. Ezzel szemben a digitális régész  arra törekszik, hogy eleve digitális adatokkal dolgozzon, okostelefont, tabletet használ, kerüli a papírt, ahol csak lehet. A mi munkánkat is több esetben megkönnyítette a zsebünkben lapuló okostelefon: Garadna–Kovács-tanya lelőhelyen ortofotók** és mért pontok felhasználásával így oldottuk meg a jelenségek bontási állapotának egyszerű rögzítését a téli leállás utáni munkálatok tervezéséhez, Nyergesújfalu–Sánc-hegyen pedig a tájékozódásban nyújtott segítséget a módszer.


2. kép: QField alkalmazás képernyőképei Garadna–Kovács-tanya (balra, feltárásvezető: Tóth Krisztián) és Nyergesújfalu–Sánc-hegy (jobbra, feltárásvezető: Schilling László) lelőhelyekről.

Az adatok azonban mit sem érnek, ha nem tudjuk belőlük kinyerni az információt. Éppen ezért a digitális régész nagy gondot fordít az adatok adatbázisba szervezésére, hogy a múlt megismerésére irányuló kérdéseire hatékony módon kaphasson választ. A változatos, nagy mennyiségű adatok összekapcsolása célszerűen már feltárás közben megtörténik, ekkor hálózaton keresztül folyamatos információáramlás jöhet létre, megteremtve ezáltal a közös gondolkodás, nyílt eszmecsere lehetőségét. Ha például a régésztechnikus lerajzol valamit a tabletjén, akkor a rajz minden résztvevő számára rögtön elérhetővé válik, és ők jogosultságtól függően megjeleníthetik, módosíthatják saját digitális eszközükön, tartózkodjanak akár terepen, akár az irodában. Az utóbbi évtizedben egy-egy feltárási projekthez kapcsolódóan több ilyen rendszert is sikeresen megvalósítottak, ezzel bizonyítva, hogy kisebb léptékben működőképes az elv, amelyet a 2000-es évek elején a régészeti tevékenység egészére vonatkoztatva képzeltek el, de mivel a gyakorlatban elérhetetlennek tartották, találóan „Szent Grálként” aposztrofálták. 

Végtére is tehát azt mondhatjuk, hogy a digitális régész egyfajta 21. századi Indiana Jonesként az ostort tabletre cserélve ered a ’Szent Grál’ nyomába.

Írta: Balogh Árpád (Magyar Nemzeti Múzeum - RÖG)

*A fényképeken lévő tárgyak valós kiterjedésének meghatározására szolgáló tudomány.
**A fényképezés sajátosságaiból eredő torzulásoktól mentes kép.

Válogatott irodalom:

• Averett, Erin Walcek–Counts, Derek B.–Gordon, Jody Michael (eds.): Mobilizing the Past: Recent Approaches to Archaeological Fieldwork in a Digital Age. Grand Forks 2016.
• Balogh Árpád: Kihívások és lehetőségek a régészeti feltárásokat támogató térinformatikai rendszerek tervezésében. Glaeba 1 (2020) (megjelenés alatt)
• Lock, Gary: Using Computers in Archaeology: Towards Virtual Pasts. London 2003.
• Morgan, Colleen–Wright, Holly: Pencils and Pixels: Drawing and Digital Media in Archaeological Field Recording. Journal of Field Archaeology 43/2 (2018) 136–151.
• Roosevelt, Christopher H.–Cobb, Peter–Moss, Emanuel–Olson, Brandon R.–Ünlüsoy, Sinan: Excavation Is Destruction Digitization: Advances in Archaeological Practice. Journal of Field Archaeology 40/3 (2015) 325–346.
• Taylor et al. 2018 Taylor, James S.–Issavi, Justine–Berggren, Åsa–Lukas, Dominik–Mazzucato, Camilla–Tung, Burcu–Dell'Unto, Nicoló: 'The Rise of the Machine': the impact of digital tablet recording in the field at Çatalhöyük. Internet Archaeology 47 (2018). https://doi.org/10.11141/ia.47.1