2021-ben ünnepeljük Liszt Ferenc (1811–1886) születésének 210. évfordulóját. A zongoravirtuóz, karmester és zeneszerző-tanár köztudottan a 19. század egyik legnagyobb formátumú művésze volt, aki a gyermek Mozarthoz hasonlóan, meglehetősen korán tett szert népszerűségre. Bár hosszú élete során a kudarcok és botrányok sem kerülték el, talán mégsem túlzás kijelenteni, hogy élete derekára egyfajta „élő kultusz” alakult ki a muzsikus körül. Kortársai rajongásig fokozódó tiszteletét Liszt valódi és természetes zenei tehetségén kívül megragadó, empatikus személyisége és kiváló kommunikációs készségei is táplálták.

Liszt Ádám és Lager Anna gyermeke, Ferenc 1811 őszén látta meg a napvilágot Doborjánban (ma Raiding, Ausztria). A később kibontakozó kortárs kultusz ad magyarázatot arra, hogy környezete, rajongói és monográfusai miért kapcsoltak utólag legendás elemeket életének főbb fordulópontjaihoz.

Ilyen elem például, hogy Liszt fogantatásának és születésének történeti tényét összekötötték az ún. Nagy Üstökös megjelenésével. Az egyik legenda szerint a Doborján környékén táborozó vándorcigányok megpillantva egy égi jelenséget, a két hónapos várandós Liszt Anna magzatáról fényes jövőt kezdtek jósolni. Egy addig ismeretlen üstökös valóban 1811 októberére vált láthatóvá Magyarországon, azonban Liszt január végére tehető fogantatása után két hónappal, márciusban, ez nem lehetett még így. A szóban forgó kométát ekkor bizonyos Pierre-Gilles-Antoine-Honoré Flaugergues amatőr csillagász látta meg először, a franciaországi Viviers-ben.

Egy másik, a családi mitológia részét képező történet szerint, a helyi asszonyok a Doborjánból távozó Liszt-családnak azt jövendölték, hogy a gyermek üveghintóban fog dicsőségesen visszatérni. Szépen illeszkedik ehhez, hogy a hetvenéves művész 1881-ben valóban egy tizenhat hintós, díszhuszárok által kísért konvojban vonult be újra szülővárosába.

Az utóbbi eseménnyel kapcsolatban hiteles képes forrás is rendelkezésünkre áll. Egyik mozzanatát, az atyai ház ajtaja felett elhelyezett emléktábla 1881. április 7-i felavatását a Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának reprodukciója örökíti meg. A pozitív kép vétel útján került be a múzeumba, és 1962-ben leltározták be.

1. kép: Liszt Ferenc szülőháza előtt 1881. április 7-én, Ismeretlen fényképező reprodukciója. MNM TF 63.225.

A reprodukció eredeti előképét Ernst Burger Franz Liszt in der Photographie seiner Zeit, 1843–1886 című, 2003-ban megjelent munkájában illusztrációként közölte. A rajta szereplő szignatúra alapján („M. RUPPRECHT/ OEDENBURG”) a fotográfia készítőjét Rupprecht Mihály (1829–1904) fényképésszel azonosíthatjuk.

2. kép: Liszt Ferenc doborjáni szülőháza előtt, Rupprecht Mihály eredeti felvétele után. Illusztráció Ernst Burger könyvéből

Ma már azt is tudjuk, hogy az eredeti felvételt és annak egykorú nagyításait a Soproni Múzeum különböző tárai őrzik.

2.a kép: Emléktábla avatása Liszt szülőházán, 1881, Rupprecht Mihály eredeti felvétele. Soproni Múzeum, Fotótár, Ltsz.n.

Rupprecht 1863 és 1904 között, Sopronban tartott fenn műtermet, amit előbb a Bécsi út 2., majd az ugyanebben az utcában található 409. számú ház alatt rendezett be. Fejér Zoltán fotóművész szerint elsősorban a képmások, a „finomrajzú veduták“, a kültéri pillanatképek és a sokalakos, jelmezes történelmi jelenetek és népi zsánerek mestere volt. Legelső nemzetközi elismerését 1870-ben kapta Londonban, és éppen az itt közölt Liszt-fénykép elkészítését követő évben, 1882-ben nyerte el a „Császári és királyi udvari fényképész“ címet. Életrajzából más elsőségek is előtűnnek. Például, a fotótörténészek többsége Veress Ferencnek a Fényképészeti Lapokban 1888-ban megjelent cikke alapján, őt tartja az első olyan magyar fotográfusnak, aki nemzetközi tárlaton szerepelt.

Rupprechtnek a Liszt Ferencet doborjáni szülőháza előtt ábrázoló képe, talán első ízben örökíti meg azt az aranybetűs emléktáblát, mely a mai épületen is látható. A tábla magyarnyelvű szövegét, amit többek között Burger is közread, sokat elárul a felavatás eseményéről: „Itt született/ LISZT FERENCZ/ 1811–dik évi október 22–dikén./ Hódolata jeléül/ a soproni irodalmi és művészeti kör,/ 1881–ben.”

A muzsikusnak Sopron város kulturális közegével való kapcsolata természetesen szerteágazó és sokat kutatott történet. Nézőpontunkból most a legfontosabb, hogy Liszt élete során többször adott itt koncertet, melyek sorában a legelső a fentebb idézett második legendához közvetlenül kötődik. Frankenburg Adolf, Liszt gyermekkori játszótársa és a soproni irodalmi és művészeti kör későbbi alapítója a következőképpen emlékezett vissza az alkalomra: „Kilencéves korában először hallatá magát Liszt Zongorán nyilvánosan Sopronban. Ries Es-dur concertjét játszotta s egy önmaga által rögtönzött ábrányt.” Az előadás 1820 októberében történt az akkori kaszinó épületében. Göllerich Ágoston, Liszt titkárának életrajzi írásából tudjuk, hogy a gyermek „egy világtalan zenész javára” koncertezett, akit a későbbi kutatás a hegedűművész Braun báróval azonosított. Az eseményre maga Liszt is így emlékezett.

3. kép: Frankenburg Adolf portréja, Franz Eybl litográfiája. MNM TKCS 1511.

A zongoravirtuóz legközelebb 1840 februárjában lépett fel Sopronban, előbb nyilvánosan és ismételten a kaszinóban, majd egy magáneseményen a Bezerédj házban. A kaszinóban megrendezett előadást az éppen itt állomásozó Petőfi Sándor is hallotta. Lisztet ekkor választották meg az 1829-ben alapított Zeneegyesület tiszteletbeli tagjává, és ekkor avatta őt a város díszpolgárává. Liszt ezt követően 1846. augusztus 3-án koncertezett Sopronban, melynek emlékére ezüst karmesteri pálcát kapott ajándékba. Negyedik előadását 1874 februárjában, s az ötödiket pedig 1881. április 5-én hallgathatta meg a helyi közönség.

Ez az utolsó koncert szolgáltatja Rupprecht Mihály fényképének közvetlen előzményét. Ugyanakkor a felvétel az emléktáblaavatási ünnep dokumentálásán túl arra is rávilágít, hogy az idős zenész egyforma népszerűségnek örvendett az arisztokrácia és az egyszerű emberek körében.

Az esemény pillanatában Frankenburg Adolfon és vélhetően a soproni irodalmi és művészeti kör tagjain kívül, Liszt éppen zichi és vásonykői gróf Zichy Géza, a Nemzeti Zenede intendánsa társaságában volt, aki a képen a művész balján látható, a díszvendégek között.

4. kép: Gróf Zichy Géza 1881 körül, Fink Sándor felvétele. MNM TF 473/ 1933. fk.

Zichy Gézában szintén egy olyan személyre ismerhetünk, aki a maga korában első volt valamiben. Nem arisztokrata származása és nem is a társadalomban betöltött felelősségteljes funkciói, hanem éppen életének tragédiája, pontosabban az azzal való állhatatos küzdelem emelte ki kortársai közül. Zichy kiskamaszként egy vadászbalesetben elveszítette jobb karját, ennek dacára mégis remek egykezes zongorajátékossá képezte magát felsőfokú pozsonyi jogi tanulmányai mellett.

1866-tól Európa szerte tartott önálló koncerteket, majd 1870-től Volkmann Róbert, később Liszt Ferenc kezdte el a zeneszerzésre tanítani. Liszt biztatta arra is, hogy zongoratudását továbbfejlessze. Több alkalommal koncerteztek együtt, sőt, Zichy egyik balladáját szintén az idős mester zenésítette meg, amit 1885-ben mutattak be.

5. kép: Liszt Ferenc és Zichy Géza gróf 1881 körül, nyomat Kozmata Ferenc fényképe után, a Vasárnapi Ujság 1911. október 22-i számában. MNM TF

Rupprecht Mihály fényképén Zichy Gézán kívül még Hannibal József Sopron-megyei főjegyző is jól látható, aki a pulpituson áll. Az egykori tartalékos hadnagy a grófhoz hasonlóan, szintén a pozsonyi akadémián folytatott jogi tanulmányokat. 1887-től szabadelvű politikusként működött.

Ugyanakkor igen megkapóak az előtérben álló embereknek a (talán életükben először látott) kamerára adott változatos reakciói. Az eseményképen hol kíváncsisággal vegyes megrökönyödést tükröző, hol szinte már haragos, másutt kissé huncut, érdeklődő, de minden esetben jellegzetes tekintetekkel találkozunk. 1839 után a „nap által rajzolt képek” évtizedekig heves polémia tárgyát képezték, és amatőr társaikhoz hasonlóan, még a műtermekből kilépő, hivatásos „kamerás embereket” is jó ideig különc csodabogárnak tekintették.

Liszt Ferenc eleve egy olyan korszakban született, ami önmagában rengeteg újítást hozott az európai kultúra számára. A polgárosodás, az ipari forradalom, a nemzeti önállósodás harcai, a tudomány és technika nagy felfedezéseinek 19. századi eredményei mellett kétségtelenül a fotográfia feltalálása jelentette az egyik legnagyobb újítást, az ábrázoló művészetek területén mindenképpen.

Írta: Apor Eszter, Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

Ezúton köszönöm a Soproni Múzeum munkatársainak szíves együttműködését.

Irodalom:

• Ernst Burger: Franz Liszt in der Photographie seiner Zeit, 1843–1886. Hirmer Verlag München, 2003. 80. 146. 
• Farkas Gábor: Liszt, bor, üstökös. – 1811. URL: https://nemzetikonyvtar.blog.hu/2011/10/22/liszt_bor_ustokos   (2011. október 22. )
• Fejér Zoltán: Rupprecht Mihály, az első magyar fotóművész. Fotóművészet 2011/3 LIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM
• Dr. Vitéz Házi Jenő: Liszt Ferenc Sopronban. Sopron, Székely és Társa, 1936.
• Kincses Károly: Fenséges amatőrök. Magyar Fotográfiai Múzeum, 2006.
• Lengyel Beatrix: „Ne állj pörbe végzeteddel (…)” - Zichy Géza gróf. URL: https://www.facebook.com/nemzetimuzeum/photos/pb.110003369031899.-2207520000../2694350767263800/?type=3&eid=ARCk7YWuJ0FdzjAhpGuPzL55foMIozHpqCULw13yJZoWBBXs3XYBUB494AmJiaVA4pk0n4viGlxYYVor
• Kovács Imre: A csodagyerek Liszt. Mítosz hagyományozódás és egyéni-mitológia. Pannonhalmi Szemle (2017) 74–84.