Ha keltákról esik szó, általában véres kezű druidák és levágott, guruló fejek szoktak először az ember eszébe jutni – a fejkultuszról már nem is beszélve. De valóban beszélhetünk ennek létezéséről a késő vaskorban?

Hogy mi a közös Diodóroszban, Titus Livius-ban, Sztrabónban és Polübioszban? Többek között az, hogy mindannyian megemlékeztek a dekapitációról, azaz a lefejezés szokásáról a kelták kapcsán. Bár a források szinte ugyanazokat az adatokat írják le újra és újra, annyi a múlt ködéből mégis körvonalazódni látszik, hogy a fővesztés áldozatai az ellenfél soraiban harcoló férfiak voltak, akiknek fejét később szentélyek bejárata vagy kapuk mellett helyezték el. A levágott testrészt úgy tűnik, a jobb megtartás végett birtokosaik kezelték, majd büszkén mutogatták az arra járóknak. Ettől pedig – a leírások alapján – semmi pénzért nem voltak hajlandók megválni.

Lándzsás lovast és a ló nyakán levágott fejet ábrázoló rajz egy karcolt díszű agyagedényről Clermont-Ferrandból, 2. sz. BCE. Musée de Bibracte. (Les Gaulois font la tête 2014, 46)

Az írott források mellett a régészeti leletanyag sem szűkölködik a késő vaskori fejnélküli csontvázakban (pl. Ribemont-sur-Ancre), pillérekbe helyezett koponyákban (pl. Roquepertuse, Entremont) vagy a kerámia- és fémtárgyakon megjelenő stilizált fejábrázolásokban (pl. Clermont-Ferrand, Körösszegapáti, Glauberg). A leletek kapcsán közkedvelt értelmezési lehetőségként merül fel egyfajta fejkultusz megléte. Ennek kapcsán a lefejezés lehetséges okai között számos interpretáció látott napvilágot. A legnépszerűbbek között szerepelnek az ellenfél életerejének, tudásának megkaparintása, identitásának megsemmisítése, a legyőzött fél kiengesztelése vagy megalázása, a túlvilági léttől való megfosztása, a harcban szerzett dicsőség bizonyítása vagy a hősök tisztelete.

Ülő szobor, ölében hat levágott fejjel. Entremont, 3/2. sz. BCE, Musée Granet, Aix-en-Provence. (Les Gaulois font la tête 2014, 50)

Az értelmezések gyakran nem veszik figyelembe azt a fontos tényt, hogy a klasszikus kommentátorok egyetlen esetben sem jegyezték le a fejek levágásának miértjeit és egyértelműnek veszik a fejkultusz meglétét olyan kontextusokban is, ahol az nem volna feltétlenül indokolt (pl. fejek ábrázolása agyagedényeken vagy fibulákon). A dél-franciaországi koponyákkal díszített pillérek kapcsán is csak a levágott fejek gyűjtésének szokását, birtoklásuk fontosságát lehet biztosan megállapítani.

Antik szerzőink feljegyzéseit tehát erős kritikával kell kezelni, hiszen sokszor egymás munkáiból dolgoztak és előszeretettel használták ugyanazokat a toposzokat, melyeket más barbár népek leírásánál is alkalmazni szoktak (lásd pl. Hérodotosz feljegyzéseit a szkítákról). A fejek értelmezése kapcsán nem lehet eltekinteni attól a nagy földrajzi tértől és attól a közel ötszáz éves időintervallumtól sem, melyekben ezek a közösségek éltek. A különböző motívumok tértől és időtől függően különböző jelentésekkel bírhattak, és ezek folyamatosan változtak is. Ha volt is tehát valamiféle fejhez kapcsolódó kultusz a keltáknál, akkor sem lehet a szokást univerzálisnak és statikusnak tekinteni.

A címben szereplő idézet Sztrabóntól származik (Geógraphika IV, 4, 5. Ford.: Muraközy Gyula).

További klasszikus források: Diodórosz: Bibliothéké V, 29; XIV, 115; Titus Livius: A római nép története a város alapításától XXIII, 24; Polübiosz: Polübiosz történeti könyvei II, 28, 10

Sörös F. Zsófia (Magyar Nemzeti Múzeum - RÖG)

Irodalom:

• Dedet, B.: La tête coupée, symbole de mise à mort suprême en Gaule méridionale? Des textes anciens aux données de l’archéologie. Documents d’Archéologie Méridionale 34 (2011), 281–289.
• „Les Gaulois font la tête” livret expo. Musée de Bibracte (mai-nov. 2010), L’archéologue, hors-série n°3, juin-juillet 2010.
• Py, M.: La sculpture gauloise méridionale. Paris: Errance, 2011.
• Quesada Sanz, F.: Off with their heads…! Once again: Images of daggers and seered heads on an Iberian falcata sword. In: Gosden, C.–Crawford, S.–Ulmschneider, K. (eds.): Celtic Art in Europe. Making connections. Essays in honour of Vincent Megaw on his 80th birthday. Oxford: Oxbow, 2014, 86–95.