Minden év október 23-án számos helyen: köztereken és épületeken találkozunk lyukas közepű magyar zászlóval. Miről is van szó? 1956. október 23-án kitört a magyar forradalom és a magyar nép szabadságharca a szovjet megszállás ellen. Az egyetemisták békés tüntetésével induló felkelés hamar nagy tömegeket mozgatott meg, akik a szovjet kommunista jelképek megsemmisítését követelték. Budapesten több ezer vörös zászlót égettek el, vörös csillagot vertek le, és Rákosi, Marx, Engels, Lenin és Sztálin képet semmisítettek meg. Az első zászlócsonkításokra  október 23-án délután a diáktüntetésen került sor a Bem téren. Ennek során a Rákosi-címert, mint a zsarnokság megtestesítőjét, kivágták a magyar lobogóból. Ettől kezdve a lyukas zászló örökre az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jelképévé vált.

Nagy örömömre szolgált, hogy lehetőségem nyílt 2019 őszén egy igazi, a forradalom idején született és használt zászlót a két kezem közé venni, megtapintani és behatóbban tanulmányozni. Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy elkészíthettem annak a jelentőségteljes relikviának a másolatát, amelyet három egykori Széna téri szabadságharcos ajándékozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak, és amely egykor a Széna tér felett lobogott.

A műtárgy (1. kép) történeti mondanivalója és értéke révén restaurálásra nem szorult. A feladat egy másolat elkészítése volt az ajándékozó felek számára. Egy textilrestaurátornak egy másolat – nem rekonstrukció (!) – elkészítése nem egy megszokott feladat. Az egyetemen tanultaknak szöges ellentétét kellett alkalmazni. Itt nem a tisztítás és stabillá tétel volt a cél, hanem épp ellenkezőleg: egy megtartásában stabil anyagot kellett használttá, rongyossá, kopottá, koszossá tenni.

A Széna téri megmozduláson használt zászló rendkívül poros, szakadozott szegélyű volt (5. kép), zöld sávjában több lyukkal. (2. kép). A zászló egészén kisebb-nagyobb, erősebb-gyengébb foltok (olajfoltok, vízfoltok, stb.) éktelenkedtek (4. kép). Piros sávjában két nagyobb, zöld sávjában egy hosszabb szakadást (3. kép) varrtak össze annak idején rendszertelen öltések alkalmazásával. A zászló farúdjához a forradalom után, a tulajdonosok Németországba való disszidálását követően egy németsávos szalagot erősítettek, amely szintén nagyon koszos, fakult, gyűrött, foszlott állapotban maradt meg. A szalagról másolat nem készült, azt az eredeti műtárgyról lefejtve a későbbiekben elkészült másolatra rögzítettük. (Lásd lejjebb)

Az eredeti zászló másolatának elkészítéséhez az első kihívását a megfelelő anyag beszerzése jelentette. Bár „csupán” egy emberöltőnyi idő telt el, mégis a mai kereskedelmi forgalomban megtalálható anyagok jellemzően nagyon különbözőek. A beszerzés során elsődleges kritérium volt az anyag vastagságának és kötésmintájának (vászonkötés) egyezése. Ezt azért tartottam fontosnak, mert a tervek szerint a másolatot a későbbiekben főleg felvonulásokon fogják használni, ahol a zászló jellegének megtartása fontos szempont, azaz, hogy a tárgynak megfelelő esése, tapintása legyen. A nagyfokú hasonlóságot értelemszerűen célszerű azonos minőségű anyag használatával elérni, ezért a természetes eredetű (mai napokra jellemző műszálas anyag mellőzése) anyagi minőséget is szem előtt kellett tartani. Mindemellett körültekintően kellett eljárni, hogy a kiválasztott anyag ne tartalmazzon semmilyen appretúrát, vagy ha igen, azt el lehessen távolítani. A színt tekintve az anyagában színezett textilek minden esetben sokkal színtartóbbak, ellenállóbbak a környezeti hatások ellen, mint a manuálisan, utólag festettek. Figyelni kellett arra, hogy az eredeti színt keressem és ne a forradalom porával szennyezett színárnyalatot, hiszen a szennyeződések a másolat készítés során is utólag fognak rákerülni a zászlóra. Ehhez kapcsolódóan figyelembe kellett venni az anyag szennyeződés felvevő képességét is, amely a későbbi munkamenetet volt hivatva jelentősen megkönnyíteni.

Textil alapú tárgyak másolatának elkészítésénél mindenképpen szükség van próbákra. A különböző anyagok különbözőképpen viselkednek, máshogy veszik fel a szennyeződéseket, a foltokat, stb. Ezért a munkamenet következő lépése kisméretű mintadarabok gyártása lett. Ezeken elsőként az eredeti zászló sávjainak összevarrási technikáját lehetett kipróbálni, majd pedig a különböző szennyesítési, piszkítási technikákat. Az egyes mintaelemeken a port, földet és kormot próbáltam ki, mint lehetséges szennyező anyagokat. Annak érdekében, hogy a szennyező anyag a szövetben maradjon elsőként a textilt kellett benedvesíteni, és csak ezt követően vittem rá fel a piszkot. A teljes száradást követően kirázva, kissé kidörzsölve – annak érdekében, hogy ami nem kötődik eléggé, az hulljon ki – a mintadarabokat összehasonlítottam az eredeti műtárggyal (6. kép), és a tapasztaltak alapján kiválasztottam a leginkább megfelelőket.

A mintadarabok fent leírt próbái után elkészítettem a zászló másolatának alapját. Első lépés a pontos méretre és formára szabás volt. Ezt követően az egyes sávok összevarrásánál figyeltem, hogy a megfelelő színű cérnákat használjam (7. kép) mind az alsó és felső szálnál (ez egyes esetekben az eredeti zászlón eltérő színű volt). Emellett figyelni kellett arra, hogy két sáv összevarrásánál az első varrásvonal visszahajtással (!) 1cm széles (8. kép), míg a második varrásvonal talpszéles (azaz 0,8 cm) legyen (9. kép).

A következő munkafázis a másolat szakadásainak, foszlásainak, hiányainak kialakítása volt. A minél pontosabb egyezés érdekében a következő módszert alkalmaztam: az eredeti műtárgy alá betettem a másolatot és az eredeti sérüléseinek méreteit tartva addig vágtam le a másolat anyagát (10. kép), illetve addig húztam ki szálanként a fonalait (12. kép), amíg az megkívánta. A vágásnál figyelni kellett a későbbiekben kialakított rojtok hosszúságának betartására! (11. kép) A lebegő fonalvégek pontos kialakítását is fontosnak tartottam a minél nagyobb hasonlóság kialakítása végett (13. kép). A zöld sávon lévő lyukak, hiányok helyeinek pontos jelölését úgy oldottam meg, hogy a zászló adott részére egy polietilén fóliát fektetve alkoholos filccel átmásoltam a formákat, majd a fóliát a másolatra helyezve, azon kisollóval átvágva, formára igazítva kialakítottam a lyukakat (14–15. kép). Ezen túl igyekeztem az eredeti műtárgynak minden olyan jellemző, eltérő „hibáját” lemásolni, ami szembetűnő volt, így például a piros sávon egy hosszabb lebegőszál tömörülést (16. kép), továbbá a fehér sávon a lebegő szálak összecsomósodását, valamint a szálak lazább kapcsolódását a szegély mentén (17. kép). Az összes sérülés (foszlás, lyuk, hiány, csomósodás, stb.) elkészítése (18. kép) után következhetett a másolat bepiszkítása.

A 6. képen a karikával jelölt részek hasonlítottak leginkább az eredetihez, ezért a másolatnál az adott sávokban a kiválasztott szennyező anyaggal piszkítottam, tehát a piros és zöld sávot földdel, a fehér sávot porral. Az általános piszkítás alapvetően jó eredményt hozott, megadta a másolat alapszennyezettségét. Azonban szükség volt további, helyi szennyesítésre, mivel például az eredeti zászló jobb oldala sokkal koszosabb, mint a bal (rúdhoz közelebbi) szegélye. Ennek módszeréül egyrészt vizes föld bedörzsölését, majd belevasalását (19–20. kép), másrészt grafitpor ecsettel való felvitelét alkalmaztam. (21. kép)

Ezután következett a különböző eredetű foltok imitálása. Az előzetes kísérletek során próbált szerek között volt műszerolaj, napraforgóolaj, üregelő olaj, WD-40, illetve ezek benzinnel való keverékei. A legalkalmasabbnak vélt keverékkel a kívánt helyeken a másolatot megcseppentettem, majd szívópapírral rögtön visszaszívtam. (22. kép)

Ezt követően a három, szakadásokat rögzítő, rendszertelen öltések lemásolása következett. Mivel a varrásvonalak semmilyen szabályosságot nem mutattak, nem volt mihez igazodni. A lyukak kapcsán már használt technikával először polietilén fóliára átmásoltam a rendszertelenséget, majd ezt a rajzot átrakva a másolatra, a fólián keresztülvezetve a tűt, elkészítettem az öltéseket, végül pedig a fóliát nagyon óvatosan eltávolítottam. (23–25. kép)

Utolsó lépésként következhetett az eredeti zászlón lévő rúd és a német szalag áthelyezése a másolatra. Bár a munka irányultsága nem egy szokványos konzerválási folyamat volt (sérültből stabilat), mégis a restaurálásban szerzett ismereteimet és technikákat alkalmaztam, csak éppen az ellenkező irányba (stabilból sérültet). Úgy gondolom, sikerült egy jó, hangulatában a korszakhoz illő, megfelelő minőségű másolatot készíteni, ami méltó az eredeti forradalmi zászlóhoz, és tulajdonosai büszkén tudják majd használni a forradalmi megemlékezéseken. (26. kép)

Szerző: Mátyás Eszter, Magyar Nemzeti Múzeum, textilrestaurátor

A tanulmány a Múzeumcafé 71. 2019/3. május-június számában jelent meg (pp. 52–59.)

www.muzeumcafe.reblog.hu
www.facebook.com/muezumcafe
www.muzeumcafe.hu