
Az I. világháborút lezáró békediktátum teljesen átrajzolta Európa térképét. A magyarok közül sokan az addig megszokott nyelvi és kulturális közeget is elvesztették, miközben végig az otthonukban maradtak – a fejük fölött viszont átrajzolták az országhatárokat. Néhány évtizeddel később pedig azt tapasztalták, hogy még csak nem is beszélhetnek erről a traumáról, hiszen a szocializmusban évtizedekre kitörölték a nemzeti emlékezetből.
A kiállításon az elvesztett első világháború végét és a Trianon után következő évtizedet (1920–1930) jelenítjük meg ebben a szokatlan, több mint 300 négyzetméteres kiállítótérben. A látogatók nemcsak megnézhetik, elolvashatják, milyen lehetett száz évvel ezelőtt átélni Trianon traumáját, hanem át is érezhetik, milyen lehetett akkoriban az élet. A vándorkiállításon ugyanis a századelő jellegzetes, stilizált és szimbolikus tereiben találhatják magukat, életnagyságú, újszerű, interaktív installációk között. A megcsonkított Magyarország civil lakosainak szemével tekintünk az eseményekre és az élet újraindítására. A legújabb kutatási eredményekre építve azt kerestük, hogy a magánemberek, a családok – mint a társadalom legkisebb, de talán legerősebb egységei – hogyan élték át ezt a forrongó és zivataros évtizedet. Hogy az új, nagyon megváltozott és elvesztett-elveszett, új világban miképpen kezdtek újra talpra állni, és egy új országot megteremteni a régi helyett. A tárlat szól Trianon végigélésének és elviselésének lehetőségeiről és választásairól, illetve megjeleníti a halálra ítélt ország túlélési stratégiáit és gyakorlati megoldásait is. A kiállításon 700 eredeti műtárgyat láthatnak, és magyar kiállításokon még nem alkalmazott technikai és digitális eszközök is segítik az érzékeny téma megértését.
A Magyar Nemzeti Múzeum Múzeum•kör•út vándorkiállítása Trianon centenáriumi évfordulóján Magyar Nemzeti Múzeum kertjébe érkezett Az idén 4 helyszínen lesz látható a különleges, semmihez sem hasonlítható gömbsátor, és jövőre remélhetően újabb városok főterén lesz látható. Ebben az évben két hétig, október 12-ig minden nap 10–21 óráig Budapesten is megtekinthető az egyedi látványvilágú, érzelmekre is ható kiállítás.
Vajon átélhetőek-e ma a nagy történelmi trauma mindennapjai? Fontos-e és miért fontos ma Trianon emléke? Hogyan emlékezzünk rá ma? Hogyan alakította és hogyan alakítja ma életünket? El tudjuk fogadni, hogy ami a magyaroknak veszteség, az a környező népeknek nyereség? Mi ma a feladatunk ezzel? Hogyan nyerhetjük vissza a határon túl élő magyarok méltóságát? Lehetséges-e közép-kelet-európai megbékélés?
A válaszok Önökre várnak. Lépjenek közelebb!
A tárlatvezetés során a látogatók a kurátor segítségével bepillantást nyerhetnek egy kiállítás készítésének kulisszatitkaiba, a legújabb Trianonhoz kapcsolódó kutatások eredményeibe, valamint a Trianon utáni időszak embereinek mindennapi gondjaiba és életének alakulásába.
A program ingyenes, de regisztrációköteles.
Találkozási pont: a Múzeumkertben, a Gömbsátor előtt
