A hunokkal új divat is érkezik keletről: magas, torzított koponyájú nők aranyveretes fejdíszekkel, diadémokkal, vörös kövekkel dúsan berakott különböző ékszerekkel. Ezek egyik legjellegzetesebbike a cikáda, azaz kabóca alakú ruhakapcsoló tű volt. A kabócákat, a hazánkban is egyre gyakoribb fedelesszárnyúak családjába tartozó rovarokat leginkább kellemes mediterrán nyarakról ismerjük, átható énekük ideális relaxációs háttérzene lehet a mostani elzártságunkban is.

Kép: Az MNM kabóca alakú, hun kori ruhakapcsoló tűi

Ázsiában, a hiung-nuknál sapkára, fejfedőre tűzve a harcosok hordták rangjelzőként a kabóca, vagy tücsök formájú vereteket. De a keleti népek bajelhárító, rossz szellemeket elűző szerepet tulajdonítottak ezeknek az állatoknak, így készülhettek nagyobb számban kabóca alakú fibulák. A Fekete-tenger partvidékén és a Kaukázus előterében alakult ki divatjuk a nők körében a 4. században, valószínűleg antik gyökerekkel. Európában szinte kizárólag női és gyerek sírokból ismertek, a vállon egyesével, vagy párban tűzték össze velük a ruhát. A legelőkelőbbek színaranyból, vagy öntött ezüst/bronz magra hajtogatott aranylemezből készültek, a köznépnél viszont sima bronzból való példányokat is találunk szép számmal.

Kép: A györkönyi cikáda alakú fibulapár

Györköny falu határában 1820 telén favágás során egy római szarkofágra bukkantak, melyben két cikáda fibulát találtak egy csontváz vállán. Az ékszereket a helyi földbirtokos, híres könyvgyűjtő, Magyary-Kossa Sámuel szerezte meg, majd elcserélte azzal a Jankovich Miklóssal, aki a 19. század egyik legnagyobb magyarországi műtárgy-kollekcióját birtokolta. Gyűjtőszenvedélye anyagi romlásba döntötte, így 1836-ban a csődöt elkerülendő, az állam részére eladta a gyűjteménye nagy részét, mely a Magyar Nemzeti Múzeumba került, így a fent említett két hun kori fibula is. Az öntött bronz tömör alaplap elülső oldalára úgy van egy vékony aranylemez hajtogatva, mintha egy szaloncukrot csomagoltak volna be sztaniolpapírba. A félgömbös fejből elnyújtott háromszög alakú test indul, melyet két oldalról a kiterjesztett szárnyak fognak közre. Az aranylemezre kis rekeszeket forrasztottak, melyekbe piros almandinokat tettek. A kövek tüzét növelendő recézett aranylapok kerültek a kövek alá. A test részleteit filigrándróttal és poncolással emelték még jobban ki. Az ékszer hátoldala aranyozva volt, bár viselet közben sosem látszott. A fejrész hátoldalára kis hajlított nyúlványt forrasztottak, melybe a tű végét akasztották be. Az ékszer alsó felén a hátoldalra rugó került, mely tűben végződött.

Kép: A györkönyi fibulák hátoldala

A lelet külön érdekessége, azon túl, hogy a múzeum legkorábbi tárgyainak egyikéről van szó, hogy bepillantást enged az 5. század első felének kavargó folyamataiba: a hölgyet keleti viseletben, az új divatnak megfelelően temetik el, a hunokhoz tartozást hirdető díszruhában. Ugyanakkor a megelőző római időszak szokásaiból is megőrizte a szarkofág igényét a temetkezésnél, ami bár nem az illető nő számára készült, csak másodlagosan használták fel, de a mélyen gyökerező antik hagyományt sem adta fel a családja, amikor végső nyugalomra helyezte.

Írta: Hajnal Zsuzsanna, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Népvándorláskori Gyűjtemény

Irodalom:

• Pulszky, F., A rekeszes ötvösség Magyarországon. Archaeologiai Értesítő 1 (1881) 146–156.
• Bóna, I., A hunok és nagykirályaik. Budapest, 1993,181–182, 256–257.
• Kisné Cseh, J.–Prohászka, P., „Cikádafibulák” a tatai Kuny Domokos Múzeum gyűjteményéből. Komárom–Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9 (2002) 113–128.

A györkönyi cikáda fibula 3D modellje további érdekességekkel ITT található:

A sáromberkei színarany, szintén kabóca alakú ruhakapcsoló tű modellje pedig ezen a webhelyen.

Kép: A györkönyi egyik cikáda leszedett előlappal, archív fotón