„Pantha rei” – minden változik (Hérakleitosz) 
A történelem az idő tudománya. A nyugati filozófiában idő és változás egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Így működik a történelem.

A fotográfiai valóság többféleképpen értelmezhető. A fényképet felfoghatjuk úgy, mint alkotójának szándékától függetlenül „elfogott” valóságszeletet – ez volt feltalálásától kezdve a javára írt legfőbb pozitívum. A képalkotás munkáját emberi beavatkozás nélkül a természet végzi, tehát: a kamera nem hazudik. A fotográfia művészetként való elfogadásához vezető legfontosabb lépés azonban annak elismerése volt, hogy a fénykép létrehozásában tevékeny része van a kamerát tartó ember alkotó személyiségének. Az pedig, hogy a művész, a dokumentarista vagy a műteremben munkálkodó, szolgáltató fotográfus látásmódját mennyiben befolyásolja kulturális háttere és környezete vagy a képeit fogyasztó közeg gondolkodásmódja, vágyai, kívánságai, egy újabb, határozott vésőnyom a fotográfiai valóság összetett, bonyolult vonásokból álló, képlékeny portréján. Ahogy igen ritkán halljuk valakitől a saját portréját szemlélve, hogy igen, így nézek ki, ez vagyok én, úgy változik az is, mit és milyen formában fogadunk el környezetünk valóságának megörökítéséből. Mert a fénykép reflexió.

A fény munkájába való beavatkozás nem minden esetben hamisítás – a szó mai értemében –, sokszor csak a technika hiányosságainak kiküszöbölése, vagy a hozzáférés lehetetlenségének áthidalása: egy valós, de saját formájában megörökíthetetlen valóság rögzítése.

Erzsébet császárné; középen Ludwig Angerer 1864-es felvételén, kétoldalt Zograf Ignác 1865-66-ban készített, átfestett fényképein
Vizitkártya, albumin
MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye

Az André Disdéri által 1854-ben bevezetett 6x9 cm méretű vizitkártya-fénykép új vágyakat ébresztett. Olcsó és könnyen hozzáférhető volt, s ezzel – főleg a polgári rétegek számára –elérhetővé tette saját családi arcképgaléria létrehozását, melyet a társas elfoglaltság részeként együtt nézegetett fényképalbumban kiegészíthettek társadalmi, kulturális, politikai, sőt erkölcsi felfogásukat képviselő hírességek arcmásaival. A 18. század végén kifejlesztett, sokszorosítást forradalmasító litográfia (kőrajz) a fényképpel párosulva korábban elképzelhetetlen mértékben növelte meg a képek jelentőségét, közvéleményformáló szerepét. Ezt mutatja az is, hogy az 1850-es években napirenden voltak a házkutatások, s velük a felforgató tartalmú képek és dokumentumok elkobzása. Így került két havi fogságba „lázitó beszédek s a forradalomra emlékeztető képek tartása miatt” Löhn Gottlob pesti kőnyomdász. (Pesti Napló, 1852. szept. 22.) A Bach-korszak elmúltával, bár nem szűnt meg, lazult a szigorú ellenőrzés, az 1860-as évek közepének politikai változásai és az éledező képes sajtó pedig igényt teremtettek az aktuális eseményekhez kapcsolódó képekre. Ennek a korszaknak a terméke számos olyan, különböző módon előállított, a fényképi hitelesség erejével operáló fotográfia, amely nem egy valós pillanatot vagy élő személyt örökít meg.

1860-ban a pesti vásáron – számolt be a Nefelejts (1860. 12. szám) – „igen jó üzletet csinált egy olasz képárus, ki a híd táján szent képeket szokott árulni, egy ájtatos képpel, melyen a boldogságos Szűz magyar mentében és magyar főkötőben volt festve, mellette szent József tollas kalpaggal, panyóka-dolmányban és sarkantyús csizmákkal.” A politikai enyhülésben fellélegző, magyar identitását az 1850-es évek vége óta a magyar öltözet viselésével demonstráló társadalomban kereslet jelentkezett az 1865-ben és 1866-ban Pestre látogató Ferenc József és családja magyar ruhás képei iránt is. A császár és császárné azonban a koronázás előtt nem ült magyar viseletben kamera elé. Nem maradt más tehát, mint az olló, a ragasztó és a festék.

Erzsébet császárné, 1860.
Ludwig Angerer felvétele
Vizitkártya, albumin
MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye         

Erzsébet magyar ruhában, 1865.
Ismeretlen fényképész felv., kollázs
Vizitkártya, albumin                              
MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye        

Erzsébet magyar ruhában
fametszet    
Magyarország és a Nagyvilág
1865. 10. szám

A népszerű Erzsébetet az Alter és Kiss divatcég Családi Körben (1866. 1. szám) megjelent divatképei alapján, Ludwig Angerer 1864-ben felvett képét felhasználva „öltöztette” Zográf Ignác fényképész azokba a magyar ruhákba, melyeket látogatásakor viselt. Erzsébet egy másik, Angerer által 1860-ban készített portréjára más, a fotótörténetben szintén nem példa nélküli módon került a magyar öltözet. 

Ennek ismeretlen alkotója egy díszes mentét viselő hölgy alakjára helyezte nagyon élethű hatást keltő, alig észrevehető módon a császárné fejét. A fényképről rajzolva már 1865 decemberében, a királyvárás lázában, megjelent egy fametszet is. (Magyarország és a Nagyvilág, 1865. 10. szám) Hasonló eljárással öltöztette át Zograf Ignác ugyanekkor Ferenc Józsefet is, aki egy magyar huszártábornoki ruhát viselő, festett alaknak kölcsönözte a fejét Angerer 1863-as felvételéről.

Erzsébet képei esetében egy létező, ám csak szerencsés kiválasztottak által látható valóságot fordított bárki számára érzékelhetővé a fényképész. A leendő magyar királyné magyar öltözetei léteztek, s valóban olyanok voltak, mint a manipulált fényképeken. Mai szemmel nézve sokkal különösebb a hosszú évek óta halott Petőfi Sándor vizitkártya-portréja, melyhez a fotográfus szintén egy élő – utólag kissé megfestett – alakra helyezte a költő fejét. Ám a fénykép-portré – a ma már közismert dagerrotípia – nem lévén általánosan ismert, a fej Barabás Miklós 1848-ban készült litográfiájából származik. A műtermi háttér erősíti a fényképhatást, „maivá” teszi a költő jelenlétét. A marosvásárhelyi, vándorfényképészként is működő Ciehulski talán vásárokban, az életben maradt, itt-ott felbukkanó költőről szóló történetekben hívő parasztok között is árusította képét.

Petőfi Sándor, 1860-as évek második fele
Ciehulski P. felv., kollázs
Vizitkártya, albumin
MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye

Petőfi halálának idején már évtizedes múltra tekintett vissza a fényképezés, a költő valóban oda is ült a kamera elé. Joseph Haydn (1732-1809) azonban az új találmány bejelentésének idején már harminc éve nem volt az élők között. Egy kis vizitkártya fénykép mégis kerülhetett róla az 1860-as évek zeneszeretőinek albumába. Nem a korban már szokásos egyszerű műtárgyreprodukcióval van dolgunk. A kép készítője, Mayer György, Haydn egy metszetből kivágott alakját fényképészműterembe helyezte el, közös nevezőre hozva így fénykép által képviselt realizmust a valósággal. A műterem, s az albuminpapír valósága, hús-vér figurává avatta, szinte a kortársak közé helyezte a zeneszerzőt.

Joseph Haydn, 1865 körül
Mayer György felvétele, kollázs
Vizitkártya, albumin
MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye
A fénykép színes verzióját ITT találja

A kollázstechnika bonyolult kompozíciók előállításában is bevett gyakorlat volt. Kortárs fotográfusok, különösen az angolszász világban – Oscar Rejlander és Henry Peach Robinson, a francia Gustav Le Gray – különböző negatívok egy képpé másolásával vagy műtermi körülmények között felvett, kivágott fényképek összeállításával hoztak létre ún. composite-képeket (composite photography v. combination painting) művészi vagy dokumentatív céllal.

Nálunk elsők között az 1867-es koronázásról készített a későbbi riportfényképeket megelőlegező kollázsokat Pataky József. A technika – melynek legkiemelkedőbb mesterei az arisztokrata élőképeket, eseményeket megörökítő Koller Károly és Strelisky voltak – egyes lapokban, pl. a Tolnai Világlapjában még az 1910-es években is használatos volt olyan esetekben, mikor nem sikerült egy-egy eseményről fényképet szerezni.

A témáról részletesen lásd
Fotóművészet - Királyi öltöztető babák
Fotóművészet - Pataki József rekonstrukciós képei I. Ferenc József koronázásáról

Tomsics Emőke - Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár