A szakemberek napjainkban sokat használják a közösségi régészet kifejezést, melynek definíciója szerint a legfontosabb cél a régészeti kutatás iránt érdeklődő, szakirányú képzettséggel nem rendelkező civilek összefogása, bevonása a régészeti kutatásba, a nemzeti kulturális örökség védelmébe. A múlt megismerése mindig is sok ember érdeklődését felkeltette, ugyanakkor a felügyelet nélküli tevékenység komoly veszélyeket rejt magában. Éppen ezért biztosítják a feltárási joggal rendelkező intézmények a szakmai keretet a terepi régészeti kutatáshoz, az ásatási dokumentáció és a leletanyag feldolgozásához.
Nem volt ez másként a 19. század második felében sem. A magyar régészettudomány atyja, Rómer Flóris nagyon sokat tett a tudomány népszerűsítéséért. Az egyik róla szóló emlékezés szerint nem zárkózott elefántcsonttoronyba, „szakmáját mint apostol is, országszerte megkedveltette, szüntelenül oktatván és lelkesítvén a népet és a mívelteket a hazai emlékek tiszteletére, megbecsülésére, megóvására.”
Folyamatosan járta az országot, a látottakat jegyzeteiben örökítette meg. Világosan látta, hogy mennyi értéket rejt a föld, amire az ezzel közvetlen kapcsolatban lévők figyelmét igyekezett felhívni. 1866. június 15-én kiáltványt intézett Magyarország földműveseihez. „… fontolják meg jól, mennyi régiséget törtek el, és hánytak eddig szét minden haszon nélkül; mennyit lehetett volna nagy áldozat nélkül, egy kis türelemmel és figyelemmel a m. nemzeti muzeum, vagy egyéb főiskolai gyűjtemények számára megmenteni!” Röviden megemlíti a legjellemzőbb tárgytípusokat és valószínűsíthető előfordulási helyeiket, sőt akár másodlagos felhasználásukat. „Árkokban, vizmosásokban és szanaszét földeken is találnak gyakran földmiveseink csiszolt, néha végükön vagy közepükön átfúrt kőbaltákat, csákányokat, vésűket. Lehetetlen, hogy sajátos fekete, sötét vagy világos zöld színük vagy pöttegetett voltuk miatt, simaságuk és kiköszörült élük által föl ne tünjenek. Becses maradványok ezek a rég mult évezredekből. A nép ezeket lánczos vagy lapos mennykő-nek hija: a falusi bábák és banyák az embereknél torok bajokban és a melly megkeményedésénél, és a teheneknél ha véres, vagy kevés tejet adnak, babonából kuruzslásra használják.” A dokumentumot 4000 példányban osztották szét, más kérdés, hogy az analfabéták aránya ekkoriban meghaladta az ország lakosságának 68 %-át.
Rómer jelentős publicisztikai tevékenységet is folytatott, rendszeresen publikált például a Vasárnapi Ujság, A Hon, az Aradi Közlöny, a Magyar Sion hasábjain, míg az 1868-ban elindított Archaeologiai Értesítőt használta fő fegyverként. A folyóiratban Archeológiai levelek címmel önálló rovatot szentelt a vidéki szakkedvelőknek, mai szóval élve az amatőr régészeknek, illetve rendszeresen beszámolt a Nemzeti Múzeumba érkezett leletekről, így próbált kedvet csinálni a példa követésére. A kudarcokat sem titkolta el, mint például Dunaszekcső esetében. „Még élnek emberek, kik az itteni várnak falaira emlékeznek, a ft. [főtisztelendő] esperes úr pedig látott igen szép faragványú domborművet, mely Bacchanáliákat ábrázolt, és az egésznek mintegy harmad része lehetett. Hogy az összerombolástól megmentse ígért a tulajdonosnak egy kila [egy mázsa] búzát, de az sejtvén, hogy bizonyosan arany van benne, mivel papja ilyen áron akarja tőle megvenni, maga kívánván az egész hasznot élvezni, darabokra tőré 's így műtörténetünket ezen jeles darabtól megfosztá.” Az egyik kunhalom lerombolása kapcsán Jókai Mór segítségét kérte: „én mint nemzetünk egyik legtekintélyesb és legnépszerűbb iróját kérem: mondja meg azon hivatlan újkori török-tatároknak, hagyják érintetlenül azon egyedüli történelmi kútforrásainkat”. A fellépést az indokolta, hogy a Jókai nevével fémjelzett Hon című folyóirat beszámolt egy „czölöp-kori” régészeti felfedezés szakszerűtlen kutatásáról. „Fölötte sajnálom, hogy a leírás oly hiányos, és hogy a tanulságos mellékletek alkalmasint mind elvesztek. Mi czélra szolgálna már most a tudományos megvizsgálás? Ha legalább a gerenda kamrát felmérték, lerajzolták s irányát meghatározták volna! A hegedűt összezúzták, s most híjják a művészt, hogy annak tokját bámulja!”
Sokan írtak Rómernek a különböző leletekről. Az adatközlőkkel mindig udvarias volt, arra törekedve, hogy ne kezdjenek önálló feltárásokba. Báró Radvánszky Antalnét, Podmaniczky Máriát is finoman figyelmeztette, amikor a Nógrád megyei Pusztavarsányon talált jelenségekről számolt be. „Szaktudományunk jövője már biztosítottnak látszik, mivel hazánk lelkes hölgyei is részt kezdenek venni komoly foglalkozásainkban. Radvánszky Antalné ő m[éltó]ságát nem a puszta kiváncsiság viszi ezen nagyon érdekes térre, hanem a komolyabb tudvágy, melytől ösztönöztetve, ő m[éltó]ságát a szükséges szakkönyveket is megszerzé. Örömmel üdvözöljük a méltóságos asszonyt körünkben, remélvén, hogy sok tudományos kincset rejtő varsányi telkét más hirneves leihelyek sorába fogjuk beigtatni. Csak akkor fog nálunk a régiség-tudomány azon színvonalra emelkedni, melyen a nyugati és északi népeknél látjuk, ha nem tervnélküli dúlásokban és a leletek rendezetlen összehalmozásában fogjuk örömünket találni, hanem ha rendes jegyzökönyvek vitele mellett, lassan és okszerűen napfényre hozzuk azt, mit a kegyeletes anyaföld évezredek óta számunkra megmentett.”
Rómer kapcsolati hálóját jól mutatja, hogy a korszak egyik „celebjét”, a magyarul tökéletesen beszélő Habsburg József Károlyt is megnyerte ügyének, aki egyúttal a bencés szerzetes tanítványa volt. A főherceg örömmel számolt be például a Vasárnapi Ujságnak az alcsúti kastélyánál folyó ásatásokról. „József föherczeg köv. levelet intézte jun. 15-én főt. Rómer Florishoz: Kedves Atyám Uram! Jelentem, hogy tegnap este 7 órakor a kastély előtti lejtőn 2 és egy negyed lábnyi mélységben egy női és egy férfi csontvázat találtunk. A nőin réz karperecz van, a férfié mellett nagyobb cserépedény állott, mely azonban minden elővigyázat mellett szétmállott. A karperecz tojásdad kerületü. Most indulok körútra, de 15-én este hazajövök és megmosom a találtakat. Az edény egy részét talán összeállithatom. Ha ismét egy szabadnapja lenne, ne felejtse el végkép a szegény, de klassikus római földön álló Alcsuthot. Maradok váltig őszinte és háladatos tanítványa: József föherczeg.”
Mindezek egyértelműen hozzájárultak ahhoz, hogy Rómer Flórisnak a Magyar Nemzeti Múzeumban eltöltött 9 éve alatt az Érem- és Régiségtár korábban még nem látott gyarapodásnak indult.
Szende László - Magyar Nemzeti Múzeum
Irodalom:
Hampel József: Emlékbeszéd Rómer F. Flóris rendes tagról. Budapest, 1891.;
Bardoly István: Rómer Flóris élete, irodalmi munkássága. Műemlékvédelem, 32. (1988), 4. sz.: 223-243.
Papp Julia: Jegyzetek Rómer Flóris „Archaeologiai levelei”-hez
Bardoly István – Prohászka Péter: Rómer Flóris hagyatéka mint honismeretünk forrása. Honismeret, 43. (2015), 6. sz.: 46‑51.
Archaeologia és műtörténet. Tanulmányok Rómer Flóris munkásságáról születésének 200. évfordulóján. Szerk.: Kerny Terézia – Mikó Árpád. Budapest, 2015.
Valter Ilona: Szóval, tettel. Rómer Flóris Ferenc élete és munkássága (1815‑1889). Budapest, 2015.