Hogy milyen volt megélni a rendszerváltást? Talán furcsa, de természetes, hiszen még gyerekek voltam. Még alig lettem iskolás, a bátyám meg éppen csak serdülni kezdett. Kismotorral járt Mindszentre udvarolni.

Egy nap édesanyánkat – én éppen bent voltam nála a TSZ pénztárában, ahol dolgozott –, rendkívüli gyűlésre hívták. Telefonbetyárkodással ütöttem el az időt, és reméltem, akkor még őszintén, hogy anyu valami csodálatos hírrel tér vissza. De nem sokkal később sírva nyitott be a vályogházba, amit nemes egyszerűséggel így hívtunk vályogház, s mondta, hogy megszűnik a munkahelye.

Nem értettem, hogy történhet vele ilyen otrombaság, de akkor azt még nem is sejtettem, hogy ezt, ami most történik velünk, csak a történet eleje. És semmi és senki sem fogja „megúszni”. Még az általam titokban szeretett Kisdobos újság sem.

Két relikviám van ebből az időből.

Janikovszky Éva Már megint című könyvét a Szegvári Könyvtárban nyertem életem első szavalóversenyén, 1990 szeptemberében. Olvasni még alig tudtam, de apánk annyiszor elszavalta nekem az Anyám tyúkját, hogy tudtam utánozni, és pontosan ugyanúgy szavaltam, mint ő. Igazából ő nyerte, én csak az eszköze voltam, talán ezért sem került bele, hogy milyen alkalomnak szól ez a rendkívüli ajándék: nem volt kinek címezni.

A másik egy füzet, amelyik már sokkal személyesebb relikvia számomra, és így talán különlegesebb a története is. Különösen a bátyám olvasói számára, hiszen a Harminc év napsütés című novelláskötetében már előkerül ez a napló, ez foglalja egyfajta keretbe a kötetet. Az egyik tárcanovella ugyanis azt eleveníti fel, hogy a nagyapánk 30 éven keresztül – innen a cím is – írta fel Szegvár időjárását egy kockás füzetbe. Ez a bátyám szerint nem hóbort volt, hanem abba a hagyományba illeszkedik, amelyben a gazdasági naplóikat is vezették a parasztemberek, másfelől persze egy finom vonzódás az írásbeliséghez.

Ennek a kettőnek a keverékével, az időjárás rögzítésével (a gazdasági napló mellé) valami pluszt keletkezett, de ahhoz már sajnos gyáva volt a nagyapám, talán leginkább, önmagával szemben, hogy klasszikus naplót vezessen.

1990 -ben még annál is kezdetlegesebb ez a napló, szűkszavú nagyapám években méri az eseményeket, csak később éli virágkorát irodalma, de erről többet majd talán egy másik kiállítás kapcsán mesélek.