Budapest Sound Collective 2013 óta működik projektzenekarként. Az együttes művészeti vezetője és karmestere Dubóczky Gergely, aki a kísérletező, új formákat kereső, avantgárd formációt saját ötleteinek megvalósítására hozta létre, de ezen az estén a Nemzeti Múzeum alapítójának korát idéző műsorral zárják a három napos eseménysorozatot.

Dubóczky Gergely a harmincas magyar karmester-generáció egyetlen tagja, aki Kocsis Zoltánnal, Fischer Ivánnal és Fischer Ádámmal is dolgozott. A hagyományos repertoár mellett elkötelezett híve a barokk és a kortárs zenének, számos kortárs mű ősbemutatója és összművészeti előadás fűződik a nevéhez, emellett gyakori közreműködője különböző színházi produkcióknak és operaelőadásoknak is.

Friss diplomásként két évig a Nemzeti Filharmonikusok asszisztens karmestere volt. Fischer Iván meghívására 2014-ben koncertturnén vett részt a Budapesti Fesztiválzenekar munkájában, ahol azóta is rendszeresen lát el asszisztensi és karmesteri feladatokat. 2016-ban Portugáliában az Atlantic Coast Karmesterversenyen első díjat nyert, 2017-ben pedig meghívást kapott a gstaadi Menuhin Fesztivál karmesterkurzusára. 2009-től a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekarának művészeti vezetője és karmestere, valamint 2018-tól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar karmestere.

Műsor

Jean-Philippe Rameau: A gáláns Indiák (Les Indes galantes) - szvit
Joseph Haydn: 13., D-dúr szimfónia
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr, "Jupiter" szimfónia, K 551

Jegyár: 2500,- FT/fő, jegyek a múzeum pénztárában és a Jegymesteren keresztül válthatók.

Kísérőprogram:
Zene – történelem – lenyűgöző zeneszerzők  | Zenés tárlatvezetés 

Milyen történetet mesél nekünk Mozart klavikordja? Mi a kapcsolat egy baryton és Joseph Haydn között? Hogyan került a múzeumba Beethoven zongorája? Zenés tárlatvezetésünk során megelevenedik a barokk és a klasszicizmus időszakának zenéje.

Közreműködik:
Haydn Barytontrio Budapest
Az együttest Kakuk Balázs alapította 1980-ban azzal a céllal, hogy Joseph Haydn Esterházy Miklós hercegnek barytongambára írt közel kétszáz művét eredeti hangszeren, korabeli menzúrában megszólaltathassa. A zenei formáció Haydn minden barytontriója, a kvintettek, oktettek mellett az Esterházy-kör többi komponistái: Albrechtsberger, Burgksteiner, Hummel, Neumann, Tomasini, Lidl, Krause barytondivertimentóit is játssza.

J. Haydn: Barytontrio A-Dur, Hob. XI. 25. Adagio cantabile
A. Neumann: Barytondivertimento Nr. 16. Allegro moderato, Menuet
J. Burgksteiner: Barytondivertimento Nr. 24. Finale - Allegro
L. Tomasini: Barytontrio C-Dur, Nr. 7.  Rondo - Allegretto

Jegyár: 2500,- Ft/fő, jegyek a múzeum pénztárában és a Jegymesteren keresztül válthatók.
A program regisztrációköteles! A regisztráció IDE kattintva érhető el.