Az ötlet megszületésétől a kész könyvig számtalan egymásra épülő munkafázis követi egymást. A szerző több éves, akár évtizedes kutatásai alapján megírja a kéziratot, archív képekből vagy külön erre a célra készült fotókból képszerkesztő közreműködésével összeállítja az illusztrációs anyagot, amely a szakmai és nyelvi lektorok közbeiktatásával jut el a grafikushoz, aki megtervezi a kötet tipográfiáját és borítóját. A tördelő önti végső formába a kiadványt, amely többszöri korrektúrafordulót követően pdf formájában kerül a nyomdába, ahol a nyomdai feldolgozás során, többszöri ellenőrzés után elkészülnek a nyomólemezek, és végre indulhat a nyomdagép. A könyv lapjait természetesen nem oldalanként nyomtatják, hanem hatalmas papírokra, egy-egy ív két oldalán a Múzeumkerti kalauz esetében 24 oldal fért el. A négyszínnyomású nyomdagép óránként 12 000 ív sebességgel ontja magából a kész nyomatokat. Az első néhány tucat ív persze hulladékként végzi, hiszen a gépmester ezeken végzi el a végső színbeállítást, de még így is néhány óra alatt elkészült a belív és a borító.  Ezt már „csak” az ívek meghajtása, rendezése, méretre vágása és kötészete követi, majd kézbe vehetjük a művet, és élvezhetjük a friss könyvek utánozhatatlan papírillatát. Már nagyon várjuk, hogy kézbe vegyük a hiánypótló kötetet!