
A Múzeumkert legújabb szobra, az elsősorban vakok és gyengénlátók tájékozódását segítő ún. Tapintható modellszobor 2019 szeptemberében készült el a Nemzeti Múzeum épületét és kertjét M1:250-es léptékben bemutatva. A vakok braille-feliratán kívül rövid magyar és angol szöveg is került a modellszobor bronz felületére, a magyar így szól: „A Magyar Nemzeti Múzeum a magyar történelem tárgyi emlékeit gyűjti és mutatja be. A múzeum klasszicista stílusú épülete 1837–47 között épült, tervezője Pollack Mihály építész volt. Az 1802-ben létrejött Magyar Nemzeti Múzeum időrendben Európa harmadik nemzeti múzeuma, alapítója gróf Széchényi Ferenc. A múzeum előtti tér az 1848-as forradalom egyik jelentős helyszíne volt. Az épület körüli angol-park 1855-57-ben közadakozásból jött létre Petz Ármin tervei alapján.” A talapzat egyetlen kőtömbből készült, anyaga ugyanaz a horvát mészkő, a Kanfanar, mint az átellenben lévő Nemzeti Emlékhely-sztélé kőanyaga. A befoglaló forma a könnyebb megközelíthetőség érdekében enyhén lefelé szűkülő a fő és a hátsó homloknézete enyhén ívelt úgy, hogy felülnézetben egy csapott végű navett formát követ. A kő felületre illeszkedő bronz szalagrészen drapériaszerű redővetődés jelenik meg, illetve egy diszkréten süllyesztett háromszög sorminta a széleken, melyek a szabadságharc katonai zászlaja mintázatának megidézésével a Nemzeti Múzeum és kertjének az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban betöltött szimbolikus szerepére utalnak. A Kálvin téri főkapu közelében, az első nagy növénysziget szélén elhelyezett modellszobor alkotói Baráz Tamás és Erős Apolka szobrászművészek voltak.
