
Széchényi Ferenc 1802. november 25-én ajánlotta fel a magyar nemzet számára gyűjteményét, ezzel megalapítva a Nemzeti Múzeumot. Az évforduló alkalmával minden évben átadásra kerül az alapítóról nevezett emlékérem, amely a múzeumban dolgozók több évtizedes magas színvonalú munkásságát, illetve a múzeumon kívüli személyek és intézmények a múzeum alaptevékenységének ellátásában nyújtott kiemelkedő segítését ismeri el.
Idén ketten - Turcsányiné Kesik Gabriella és Pallos Lajos - kaptak Széchényi - emlékérmet.
Turcsányiné Kesik Gabriella a Központi Adattár és Digitális Képarchívum vezető múzeumpedagógusa és múzeumpedagógiai koordinátora. 1979 óta dolgozik a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol jelentős szerepe volt a múzeumpedagógiai tevékenység létrehozásában, szakmai megalapozásában, új foglalkozási formák és módszerek kidolgozásában és meghonosításában. Az ő nevéhez fűződik a múzeumpedagógiai szemlélet bevezetése és érvényesítése a múzeum kiállítás-tervezői, - rendezői, valamint ismeretterjesztő és programszervezői tevékenységében. Mindezek alapját az 1980-as években indított, áttörésnek számító Históriás Történeti Játszóház program foglalkozásainak elméleti kidolgozása és gyakorlati kivitelezése jelentette. Emellett Magyar Nemzeti Múzeum kiállításainak és rendezvényeinek közművelődési, közönségkapcsolati, PR- és marketing feladatainak tervezését, szervezését, koordinálását végezte azokban az esztendőkben, amikor erre a feladatra kevés anyagi erőforrás jutott. Oktatóként részt vesz a felsőfokú múzeumpedagógiai képzésben és felnőttképzésben, valamint pedagógus továbbképzésekben. Gyakran kérik fel múzeumpedagógiai előadások és gyakorlati foglalkozások tartására, rendszeresen vállal diplomadolgozati témavezetést és opponensi feladatokat is. Számos múzeumpedagógiai foglalkozás és program kidolgozója és alkotó részese lett: nevéhez fűződik többek között a „Nézzünk együtt kiállítást!” módszertani felépítése és címadása, a „Múzeumról múzeumra” programok megvalósítása, a „Múzeumi délelőtt” és a „Múzeumi játszónap” gyermek és felnőtt foglalkozásainak kidolgozása. 2014-ben elsőként nyerte el a Kiváló múzeumpedagógus díjat.
Pallos Lajos a MNM Éremtára Papírpénz, értékpapír gyűjteményének, a Jelvény gyűjteménynek, valamint a Rendjel és kitüntetés gyűjteménynek kurátora. 1977–1983 között folytatott egyetemi tanulmányokat az ELTE Bölcsészettudományi karán történelem-régészet szakon. Majd 1992 és 1994 között a MNM posztgraduális képzése keretében numizmatikát tanult, és így azon kevés hazai numizmatikusok egyike, akiknek papírja is van arról, hogy numizmatikus. 1997-ben szerzett egyetemi doktorátust történelemből, disszertációjának témája a Területvédő propaganda Magyarországon 1918-1920 megjelent a Folia Historica 2008/9-es számában. Komoly szerepe volt a nagy sikerű kiállítás rendezésében. A kitüntetés és rendjel történet kutatása terén elért eredményeinek elismeréseként egyedüli magyarként 2018-ban meghívást kapott Stockholmban rendezett nemzetközi konferenciára. Rendszeresen részt vesz a jövendő muzeológus nemzedékeinek oktatásában az ELTE-n. Tagja a Magyar Numizmatikai Társulatnak, melynek keretében számos előadást tartott, többek között a Numizmatikai Nyári Egyetemek, valamint a Numizmatika és a társtudományok c. konferenciák rendszeres előadójaként. Tagja az Ókortörténeti Társulatnak és a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak is, tehát az érdeklődése továbbra is megmaradt a régészet és ókor iránt, ha szakmaként nem is műveli. Szerkesztő bizottsági tagja a Folia Historicának.
Továbbá ezen az évfordulón ünnepelte a Múzeum, hogy Csorba László számára Prof. Dr. Kásler Miklós címzetes főigazgatói címet adományozott a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójaként végzett munkájának elismeréseként.
Gratulálunk a díjazottaknak!
Laudációk teljes egészükben:
