Nagy magyarok nyughelye |

A Magyar Nemzeti Múzeum 2011. október 26-a és 2012. február 12-e között kiállítással emlékezett Teleki László grófra, a jeles reformkori politikusra, a ’48-as magyar emigráció egyik legjelentősebb alakjára, az 1861-es határozati párt vezérére, születése 200., halálának 150. évfordulója alkalmából. A Pesti helyszínelők 1861 – Teleki László, az Országgyűlés halottja címet viselő sikeres kiállítás 2012-ben Szécsényben, 2014-ben pedig Zalaegerszegen is látható volt. A kiállításnak számos tudományos hozadéka mellett lett egy eredetileg nem tervezett következménye is: a Nemzeti Múzeum felvállalta Teleki László nyughelyének, a Nógrád megyei Szirákon található Teleki-sírbolt műemléki felújításának ügyét. Az összesen tizenöt családtag temetkezési helyéül szolgáló családi kripta ekkor már évtizedek óta várt arra, hogy rendbe hozzák és a benne szétszórt földi maradványok megkapják a méltó kegyeletet. 

Teleki László emlékkiállítás 2011-ben a Nemzeti Múzeum Rotundájában (Fotó: Dabasi András)

A sziráki temetőben, a község szép evangélikus templomától nem messze, öreg gesztenyefák között áll a széki gróf Teleki család 1784-ban emelt temetkezőhelye. A téglalap alaprajzú későbarokk épület bejárati homlokzatán kőkeretes ajtóval, az enyhén előreugró rizalit részben rusztikázott felülettel, oromzatán befelé hajló ívből álló peremmel és az oromablak felett félkörös záródással, a végfal fölött kontyolt nyeregtetővel épült, feltehetően annak a Jung József pesti építésznek a tervei szerint, akinek nevéhez fűződik a copf stílusú sziráki evangélikus templom megtervezése is (épült: 1782-1788). A kripta két boltszakaszos, csehsüveg boltozatos belső részében a bejárattal szemközt lévő zárófalon tardosi vörös mészkőből készült epitáfium látható, magyar és latin nyelvű vésett (aranyozott) felirattal, amely szerint Róth Tamás és Wattay Borbála leánya, Teleki Józsefné Róth Johanna állíttatta 1784-ben. Az epitáfium magyar felirata egy meghatóan szép sírvers, melyet az elhunyt veje, Teleki József gróf (1738-1796), a jeles felvilágosult politikus, író, koronaőr szerzett.  A sírbolt belső terének e reprezentatív díszítő eleme (nem szervesen, de) kiegészül a két oldalán egy-egy háromnegyed életnagyság méretű fehér mészkőből készült allegorikus szoborral. Az egyik koponyát tartó síró nő, a másik boldog arccal égre tekint. Az első az itt maradottak keservét, a másik az elhunytak boldogságát szimbolizálja. Az oltárszerű epitáfium oromzatán copf stílusú füzérekkel, vázákkal közrefogott Wattay-címer látható. Ezen a szinten, közvetlenül a bejárattól balra két egybeépített mészkő szarkofág található, melyeken egy-egy tardosi vörös mészkőből készült, aranyozott feliratú névtábla van elhelyezve.

A sírbolt bejárati szintje, szemben Wattay Borbála oltárszerű epitáfiuma (Fotó: Rosta József)

A bejárati szint alatti kripta U alaprajzú dongaboltozatos tere egy kisebb fesztávolságú folyosóból és egy nagyobb fesztávolságú teremből áll. Utóbbi szolgált temetkezési helyül, a Wattay-szarkofág és a családtagok koporsói is ebben a térben voltak megtalálhatóak.

A széki gróf Teleki család sziráki sírboltjába 1784-től 1938-ig, tehát másfél századon keresztül temetkeztek. Mint már fentebb említettük, összesen tizenöt családtagról tudjuk, hogy ide vezetett utolsó útja. Az első, 1784-ben történt temetkezést követően számos nagy magyar sírhelye lett az elmúlt hónapokban felújított épület. Itt temették el a sírbolt építtetőjét, Teleki Józsefné Róth Johannát (1741-1813), aki felekezetének, az evangélikus egyháznak nagy támogatója volt, többek között (nagyrészt) az ő bőkezű adományából épült fel a Deák téri evangélikus templom. Férje, Rousseau és Voltaire levelezőtársa, az első hazai református országos (budai) zsinat (1791) elnöke, akiről már az epitáfium sorainak szerzőjeként említést tettünk, szintén itt nyugszik. Hasonlóan fia, Teleki László (1764-1821) országgyűlési követ, költő, nyelvész, akiben a Magyar Tudományos Akadémia létrehozásának (egyik) első kezdeményezőjét tisztelhetjük. Gyermekei és özvegye az ő könyvtárának adományozásával alapították meg tulajdonképpen az MTA Könyvtárát. Köztük volt Teleki József (1790-1855) politikus, történetíró, aki az első elnöke lett a tudós társaságnak és öccse, Teleki László (1811-1861), akit a Magyar Nemzeti Múzeumban ravataloztak fel, és akit addig nem látott nagy, százezres tömeg búcsúztatott Pesten.

A kripta két halottja: az építtető Róth Johanna és férje, Teleki József gróf

Előbbinek egy (2001), utóbbinak két (1971, 2011) emléktáblája is van a sírbolt külső falán, illetve belső terében. Bizonyos szempontból tehát kultuszhellyé vált a sírbolt, 2008-ban pedig hivatalosan a Nemzeti sírkert részévé nyilvánították. Ezek a fontos aktusok azonban nem hozták el az épület számára a műemléki szempontokat is figyelembe vevő helyreállítást.

A sziráki Teleki-sírbolt sorsa a II. világháborút követően osztozott sok más főúri és nemesi kripta sorsával, hiszen kétszer is feldúlták: először a háború végén vagy azután nem sokkal és 1955-ben vagy 1956-ban. Utóbbi pontos idejét sem ismerjük, mert az akkori diktatúra sajtójában nem jelenhetett meg arról hír vagy cikk, hogy a helyi traktorista iskola fiataljai feldúlták és gázolajjal felgyújtották a kriptát, benne nagyjaink földi maradványaival. A kriptaépület több mint egy évtizedig állt tárva-nyitva, omladozva, mígnem 1967-ben tatarozták és ettől kezdve több mint negyven éven át (2009-ig) a község, illetve a temető ravatalozójaként használták.

Méltatlan állapotok: a Teleki-sírbolt alsó, kripta része 2014-ben (Fotó: Debreczeni-Droppán Béla)

Ötven évvel ezelőtt azonban a kriptaépület bejárati szintjét, a külső homlokzatot és a tetőzetet hozták „csak” rendbe, de a legszükségesebb munkálatok elvégzésén túl többet ekkor nem tettek (tehettek). Az alsó kriptaszinthez tehát nem nyúltak, ott a Wattay-szarkofág több száz kisebb-nagyobb darabra törve feküdt és szanaszét szórva a csontok, a megmaradt koporsódarabok. Laukó László helybeli lakos, helytörténeti kutató volt az, aki aztán egy nagy faládába összegyűjtötte ezeket, de több nem történt. Pedig 1988-ban Ágó Mátyás építész készített egy dokumentációt a teljes, műemléki helyreállításra, de az 1990-ben elkezdett munkálatok pénz hiányában abbamaradtak és csak a tetőzet rekonstrukciójáig jutottak. Folytatását Szirák község is többször tervezte és kezdeményezte, de végül nem sikerült elérnie.

2011-ben aztán elérkezett Teleki László nagy kettős évfordulója a Nemzeti Múzeum bevezetőben említett emlékkiállításával. A Történeti Fényképtár vezetője, Cs. Lengyel Beatrix kezdeményezésére a kiállítást rendező munkatársak Csorba László főigazgató vezetésével 2011 augusztusában (még a kiállítás előkészítése idején) ellátogattak Szirákra, ahol tájékozódtak a sírbolt állapotáról. Ezt követően, 2012-ben főigazgató úr a Magyar Tudományos Akadémia elnökénél, majd a Miniszterelnökséget vezető miniszternél hivatalosan is kezdeményezte a sziráki sírbolt műemléki helyreállításának megvalósítását. Egy munkacsoport is alakult a Múzeum szakembereinek és külsős szakértők bevonásával, majd miután 2013-ban kormányhatározat is született a kripta rekonstrukciójával kapcsolatosan megkezdődhetett a műemléki védettséget élvező épület (műemléki törzsszám: 5428) helyreállítási tervdokumentációjának elkészítése. A következő évben ennek elkészülte után megtörténhetett a munkálatok elvégzéséhez szükséges engedélyek (ld. kutatási, örökségvédelmi, építési) beszerzése is. Ezután kutathatta meg Thury László az épület alsó, kriptaszintjén lévő falakat. 2014. augusztus 13-án a gázmester gázosítással elvégezte a kriptában levő szarkofág-töredékek és csontleletek teljes sterilizálását és ezzel megkezdődtek a konkrét előkészítő munkálatok.

Susa Éva igazságügyi antropológus kezében (feltehetően) Teleki József koronaőr koponyájával , 2014. október 9. (Fotó: Debreczeni-Droppán Béla)

Ennek során elsőként Susa Éva igazságügyi antropológus szakértő, az Igazságügyi és Szakértői Intézet (akkori) főigazgatója vezetésével a kripta csontleleteinek kiemelésére és antropológiai vizsgálati célból történő elszállítására került sor 2014. október 9-én.  A vizsgálatokat és a csontok tisztítását Budapesten, az említett intézetben végezték el kiegészítve a 2015. június 15-én, a kriptaszint falában érintetlenül megmaradt Teleki István (1768-1788) csontmaradványaival. A kriptából származó kevert csontanyagban csak egyetlen koponya volt, amelyre vonatkozóan a vizsgálati jegyzőkönyvben megállapították, hogy az feltehetően az 1796-ban elhunyt Teleki Józsefé volt. A sírbolt alsó szintjén talált összes csontmaradványt 2016. július 19-én helyezték – immár reméljük ténylegesen – örök nyugalomra a kripta falában 1788-ban kialakított sírkamrában. Időközben (2015) a Nemzeti Múzeumban Antal Marianna és Kőfalvi Vidor restaurálták a mintegy háromszáz darabra összetört (2 tonna súlyú!) Wattay-szarkofágot, mely munkát a Magyarországi Evangélikus Egyház támogatásának köszönhetően sikerült elvégezni. 

A mintegy 300 darabból összerakott, restaurált Wattay-szarkofág (Fotó: Rosta József)

A Teleki-sírbolt rekonstrukciójára, azaz a kiviteli munkák elvégzésére 2017 tavaszán és nyarán került sor a Miniszterelnökség és a Magyar Tudományos Akadémia (15-15 millió forintos) támogatásából. Ennek során építése során először valósulhatott meg az épület átfogó, műemléki szempontokat is figyelembe vevő felújítása Ráth Miklósné Tóth Ibolya építész (MNM-NÖK, később Forster Központ…) tervei alapján. A kivitelezést az ÉPSZER Zrt. végezte, melynek során megtörtént az alsó kriptaszinti téglafalazat tisztítása, valamint padlózati felületének rendezése, kavicsozása a lejárati rész szintezésével. Emellett a terveknek megfelelően kibontották az eltömedékelt alsó kriptaszinti szellőző nyílásokat visszaállítva ezzel a kripta eredeti szellőzőrendszerét (ez volt tulajdonképpen az egész felújítás egyik leglényegesebb eleme, hiszen sok épületen belüli kárnak ez volt a forrása). 

A beállványozott kriptaépület 2017 júniusában (Fotó: Debreczeni-Droppán Béla)

A rekonstrukció során elkészült: az épület utólagos falszigetelése, a jövőbeli falvizesedést megakadályozó körítő szivárgórendszer beépítése, a téglafalazatban a statikailag szükséges falvarrások (vasbetonszerkezeti megerősítéssel), a külső homlokzaton a párkányzatok és a vakolat javításai és festése, a felső kriptatér falainak kifestése, továbbá az oromfal megfelelő téglafalazati kialakítása, a fedélszék és lécezés javítása (a faanyagok gomba és rovarkártevő elleni védelmével), valamint a cserépfedés javítása (átrakással és cseréppótlással) és új oromfali ajtó beépítése (a felújítás előtt nem volt). Az ablakok javítása mellett az épület bejárati kétszárnyú ajtaja is megújulhatott, esztétikusabbá válhatott. Az épület felújítása során elvégezték az elektromos hálózat felújítását és új lámpákat is elhelyeztek. A sírbolt rekonstrukciójának fontos részét képezték a restaurálási munkák is, melyeket a FORGAX Alkotóműhely Kft. szakemberei végeztek el. A már korábban restaurált (és az alsó kriptaszintről a bejárati szintre került) szarkofág után sor került a Degenfeld-Schönburg szarkofágok (2) és az epitáfium két oldalán álló mészkő szobrok (allegorikus nőalakok), valamint a kripta oltárszerű fő díszítő eleme, az epitáfium restaurálására is.

Kőfalvi Vidor restaurálás közben, 2017. június (Fotó: Debreczeni-Droppán Béla)

A kivitelezési munkák befejező fázisában, 2017 szeptemberében a bejárat szűk környezetében tervezett tereprendezést végezték el (Szabadics Anita, Klagyivik-Szabó Mária és Szepessy Fruzsina táj- és kertépítészek terve alapján). Ehhez a Sziráki Önkormányzat is jelentős segítséget nyújtott.

A sziráki Teleki-sírbolt a műemléki helyreállítás után, 2017. október (Fotó: Rosta József)

A kivitelezési munkák tervezői felügyelet mellett, Frankovics Tibor, az MNM Műszaki Osztálya főosztályvezetőjének koordinálásával, Bernáth Károly múzeumi főmérnök műszaki ellenőri munkájával és a Múzeum Gazdasági Igazgatóság vezetőjének, Zsurki Attilának és munkatársainak lelkiismeretes, a felmerült problémákat mindig kezelni tudó közreműködésével valósulhatott meg. A sziráki Teleki-sírbolt műemléki rekonstrukcióját projekt-koordinátorként e sorok szerzője vezethette, ami eddigi pályája egyik nem várt, de legszebb ajándéka lett.

(Debreczeni-Droppán Béla)