A Mária Terézia által 1764-ben alapított háromfokozatú Szent István Rend a Magyar Királyság legelőkelőbb polgári kitüntetésének számított. A legmagasabb fokozatot, a nagykeresztet a rendi Magyarországon általában a legmagasabb méltóságok, mint a nádor, az országbíró, az udvari kancellár vagy érseki rangú főpap, később miniszterelnökök, az Osztrák–Magyar Monarchia közös miniszterei, a Habsburg Birodalom többi országában pedig a hasonlóan magas beosztású személyek kaphatták meg. A középkeresztet a legmagasabb rangú és beosztású személyek alatt közvetlenül elhelyezkedő hivatali személyek, mint alkancellárok, magasabb szintű bíróságok vezetői, tartományi elöljárók vagy püspökök kaphattak. A kiskereszt adományozása volt a legszélesebb körű: a hivatalnoki karból kormányzati és megyei tisztviselők, valamint a jogszolgáltatás és az oktatás különféle szintjein szolgáló személyek kaphattak kiskeresztet. A kiskereszttel kitüntetettek esetében szinte minden esetben a hosszú, kitartó és kiváló szolgálat elismerése szerepelt az adományozás indokaként. 

1867 után a magyar kormány a Monarchiában egyedülálló módon ragaszkodott ahhoz, hogy az uralkodó a magyar irodalom és művészet legkiválóbb alakjait is tüntesse ki a Szent István Rend kiskeresztjével. Így lett a Rend lovagja – igaz kéretlenül – Arany János 1867-ben, majd Jókai Mór 1876-ban. A millenniumi ünnepségek alkalmával Ferenc József három festőművészt, Benczúr Gyulát, Lotz Károlyt és Munkácsy Mihályt tüntetett ki a Szent István Rend kiskeresztjével. Munkácsy a rendjelnek egy korai, a 19. század első felében készült jelvényét kapta meg. Ez azért történhetett, mert a Rend jelvényei a kitüntetettek halála után visszakerültek a rendi kincstárba, így azokat újból adományozták. Azonban ez az eljárás mégsem volt mindennapos, mivel a legtöbb jelvény sérült valamelyest a használat során, és a visszaszolgáltatást követően gyakran beolvasztották őket. Munkácsy, aki tudatában volt életműve jelentőségével, még életében úgy rendelkezett, hogy valamennyi kitüntetése és művészeti díjérme kerüljön a Magyar Nemzeti Múzeumba. Ennek érdekében halála után özvegye a külügyminisztériumon keresztül kéréssel fordult a Szent István Rend irodájához, hogy a festő kitüntetése mentesüljön a visszaszolgáltatási kötelezettség alól. Gróf Széchenyi Gyula, a király személye körüli miniszter és egyben a Rend kancellárja 1901 januárjában levélben fordult az uralkodóhoz, hogy támogassa az özvegy kérését. Ferenc József hozzájárult a kéréshez azzal a kikötéssel, hogy a rendjel megváltásáért a kiskereszt elkészítésének kurrens árát, jelesül 120 koronát fizessen be az özvegy a kincstárba.

Ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek a festő kitüntetései és díjérmei, többek közt a Monarchia legrangosabb kulturális kitüntetése, a Császári és Királyi Díszjelvény művészetért és tudományért, a Francia Becsületrend három különböző fokozata, a Svéd Észak Csillaga Rend középkeresztje és a Bajor Szent Mihály Rend 2. osztályú keresztje, valamint bajor, francia és porosz arany díjérmek. Az elismerésekhez tartozó adományozó okiratok meglevő példányait pedig a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. 

Pallos Lajos