A tárlatot 2024. december 11-én Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár nyitotta meg a múzeum Széchényi-termében. A kiállítás 21 tablót, 90 korabeli képreprodukciót és 12 korabeli dokumentum nagyítását tartalmazza és a felkelés első lángjának, a temesvári forradalomnak állít emléket.

1989. december 11-én – éppen 35 éve – a Magyar Televízió Panoráma című műsora bemutatott egy riportot Tőkés László temesvári református lelkészről, akit feljebbvalói és a párthatalom is el akart távolítani hivatalából. Hívei, magyar és román civilek álltak ki mellette, és testükkel vontak kordont a parókia köré, ahol Tőkés László családjával élt. Az ellenállásból tiltakozás, majd egész Temesvárra kiterjedő tüntetés lett. A városban fegyveres harcok bontakoztak ki, amelyek halálos áldozatokat is követeltek. Az elégedetlenség az egész országra átterjedt, a Bukarestbe szervezett tömeggyűlés résztvevőinek lázadásával teljes rendszerváltás következett be.

Dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója beszédében elmondta, hogy 35 évvel az események után a Magyar Nemzeti Múzeumnak kötelessége megemlékezni a temesvári forradalomról.

„35 éve aggódva figyeltük az eseményeket, sokan a Magyar Televízió adásából tudták meg, hogy milyen állapotok uralkodnak Romániában. Szorítottak Tőkés Lászlónak és családjának, imádkoztak a felkelőkért és láthatták a képsorokat a fegyveres harcokról és a Romániába induló magyar segélyszállítmányokról. A most megnyíló tárlattal ezt az érzést kívánjuk felkelteni azokban is, akik csak tankönyvekből ismerhetik a temesvári forradalom történetét.”

Gino Rado, a temesvári 1989-es Forradalom Emlékhely igazgatója hangsúlyozta az Emlékhely és az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum közötti együttműködés jelentőségét. Kiemelte továbbá, hogy a temesvári közvélemény is fontosnak tartja ezt a kiállítást, és elmondta, hogy a temesvári helyszínen pedig éppen a Magyar Nemzeti Múzeum fényképtárának 1956-os képeit tekintheti meg a helyi közösséget.

Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár megnyitóbeszédében személyes emlékeivel nyomatékosította a történteket:

„Tőkés László és a temesvári felkelők kitörölhetetlen emlékemmé váltak. A bátorság és a hősiesség példáivá. Olyan hősökké, akik nemcsak ismerik a Szentírást, hanem tetteikkel be is bizonyítják, az igazság szabaddá tesz.”

Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum és a temesvári 1989-es Forradalom Emlékhely több konferenciát és kiállítást is rendezett együtt. A mostani, Múzeumkertbe tervezett tablókiállítás a Forradalom Emlékhely bemutatkozása Budapesten. A tárlat koncepciójának kidolgozása, a képi és szöveges anyagának összeállítása a temesvári intézményvezető, Gino Rado munkája. A kiállítás társkurátora Dragan Traian történész, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa.

Az MNMKK MNM Temesvár 1989 című kiállítás a Múzeumkertben tekinthető meg.