Magyarország, bár Kemény Ferenc révén aktív résztvevője volt az újkor olimpiai mozgalom elindításának, soha nem rendezhetett olimpiát. Jó eséllyel pályázott az 1920-as olimpia megrendezésére is, de a háború keresztül húzta a számításokat. Magyarország nem csak házigazda nem lehetett, de az olimpia szellemiségét is megcsúfolva, a háború győztesei még a sportolóit is eltiltották a részvételtől. A történelmi viszontagságok után csak az 1936-os olimpia jelentett némi elégtételt. Addigra értek be a néhai Klebelsberg Kuno, sportért is felelős kultuszminiszternek még a húszas években elindított fejlesztései és reformjai. A 49 ország részvételével megrendezett versenyeken a 216 magyar sportoló egészen kiválóan szerepelt. 10 versenyszámban győztek, de szereztek egy második és öt harmadik helyet is. Aranyérmet nyert Kárpáti Károly és Zombori Ödön szabadfogású, Lőrincz Márton kötöttfogású birkózásban, Harangi Imre pedig ökölvívásban. Csík Ferenc nyerte a 100 méteres gyorsúszást, Csák Ibolya a magasugrást, Elek Ilona a tőrvívást, Kabos Endre a kardvívást, de győzött a férfi kardcsapat és a vízilabda válogatott is. A sikerek kivételes jelentőségét mutatja, hogy Magyarország ezzel a teljesítménnyel a német birodalom és Egyesült Államok mögött a harmadik helyen végzett az éremtáblázaton. A magyar propaganda, ahogy azt képeslapunk is mutatja, természetesen nem mulasztotta el az eredmények politikai hasznosítását. Dacos kiállással igyekezett ország-világ előtt tudatosítani, hogy lám, azt az országot tették tönkre, darabolták fel, amely még megcsonkítva és megnyomorítva is ilyen világraszóló eredményre képes.

Szerző: Baják László, MNM Modernkori Főosztály