A Magyar Nemzeti Múzeumot 1802-ben megalapító gróf Széchényi Ferencről elnevezett termet Bohus Jánosné Szőgyén Antónia 1859. évi kezdeményezésére alakították ki, aki felhívásban fordult a magyar asszonyokhoz, gyűjtést indítva egy Széchényi Ferenc emlékének kialakítandó díszterem költségeire. A megyei és városi honleányi bizottságokon keresztül összegyűlt 27.579 forintot átadták Kubinyi Ferenc igazgatónak egy Széchényi Ferenc emlékét ápoló reprezentatív terem létesítésére.
A Széchényi terem bútorzatát Ybl Miklós tervei alapján Szabó József budai asztalosmester készítette el szlavón tölgyből. A reneszánsz motívumokkal gazdagon díszített faragványok, köztük a kariatidás, toszkán fejezetű pilaszterek, az indafonatos, leveles szegélyek és a volutás konzolok különlegesen díszes megjelenést biztosítanak berendezésnek. A helység három ablaktalan falát a főpárkányig felnyúló, elhúzható ajtójú, üvegezett könyvszekrények borítják, a falak közepén egy-egy ajtónyílással. A Múzeum körútra néző fal két ablaka közötti díszesen faragott faburkolatba illesztették Széchényi Ferencnek a Nemzeti Múzeum Képtárában már meglévő, reprezentatív alapítói portréját.
A Széchényi-terem 1860-as években történt kialakításakor új mennyezet-dekorációt kapott. A korábbi ornamentális kifestést felváltotta egy heraldikai program, melyben a kupolacsarnok után ismét a magyar és a vármegyei címerek sora jelenik meg. A halványkék hátterű, arany csillagokkal díszített mennyezet közepére, babér és tölgyfaágak között a Szentkoronával fedett, vágásos és kettős keresztes magyar címer került. Köré a négy sarok irányában Dalmácia, Horvátország, Szlavónia és Erdély címerét festették. A párkány felett végigfutó 60 – oldalanként 15–15 – címerpajzson az akkori állapotnak megfelelő 53 vármegyei címer mellett szerepel 4 partiumi megye, Fiume és a Hajdúkerület, valamint a főváros 1873-as egyesítését megelőlegezve Pest-Buda egyesített címere is. A tematika nem csak azt erősítette meg újból, hogy a Nemzeti Múzeum alapításától kezdve rendi intézményként a Múzeumi Alapon keresztül a magyar országgyűlés alá tartozott, hanem annak is emléket állított, hogy a Széchényi-terem kialakítását polgári kezdeményezésként a vármegyei nőegyletek gyűjtése tette lehetővé.
Az elkészült termet 1865. május 7-én nyitották meg Kubinyi Ágoston igazgató beszédével, amelyben köszönetet mondott Bohusnénak és a nőegyleteknek a nagylelkű adakozásért. Az elkészült teremben, amely az 1985-ös budai várba költözéséig az Országos Széchényi Könyvtár kezelésében volt, először a könyvtár régi magyar kéziratait helyezték el. Azóta a Nemzeti Múzeum egyik legmegbecsültebb díszterévé vált, mely kiállítások, ünnepségek, konferenciák, és könyvbemutatók helyszínéül szolgál.
Gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója
Johann Ender olajfestménye, 1823
A képet az alapító fiai, Széchenyi István és testvérei, Lajos és Pál rendelték meg a múzeum számára apjuk halála után a neves bécsi festőtől, Johann Endertől 300 aranyért. Ez a kép volt az első, mely az alapítás után kifejezetten a Nemzeti Múzeum számára készült. Endernek régi kapcsolata volt a Széchényi családdal, számos tagjáról készített portrét, tőle rendeltek oltárképet a nagycenki templomba, és 1818-ban ő kísérte el Istvánt hosszú keleti utazására. Az 1823-ban, Ender római tartózkodása alatt festett képet először Bécsben állították ki nagy sikerrel. Kazinczy Ferenc is látta a portrét és némi iróniával így ír róla Guzmics Izidornak levelében: „A’ kép lelkesen van gondolva ’s igen helyesen, igen szépen végezve, ’s mutatja a’ nagy, a’ nemes lelkű halandót, a’ nemzet’ örök büszkeségét; de el van halmozva a’ tudományok attributumaival. A’ hős, felelevenedvén, ki nem tudna jönni ezen holmik rettenetes sokasága közűl.” A kép valóban igen gazdag a tartalmi jelentéssel bíró vizuális utalásokban, köszönhetően az ábrázolás programját összeállító Széchenyi Istvánnak, aki ezzel a festménnyel akart méltó emléket állítani a nemzeti művelődést adományával segítő apjának.
A képen reneszánsz építészeti keretben egy ideális könyvtár márványoszlopos terét idézi meg a festő, melyből jobb felé íves loggián át a Dunára és a budai várra nyílik kilátás. A középpontban az alapító áll, a művelt főúr, aki a közéletben és a tudománypártolásban egyaránt élen járt. Viselete az Aranygyapjas Rend díszruhája, melynek lovagjai közé 1808-ban kapott meghívást I. Ferenctől. Jobb kezében az 1807-es országgyűlési cikkelyeket tartalmazó kötetet tartja, melynek nyitott oldalán a XXIV tc. olvasható, melyben a rendek oltalmukba veszik gyűjteményének a Nemzeti Múzeum céljára való felajánlását. Alatta a nyitott papírtekercsen az 1802-es alapítólevél szövege látszik. A kerek márványasztalt tartó szfinxek, miként azt Széchenyi és Ender levelezéséből tudjuk, a bölcsesség jelképei. Az asztalon az uralkodó mellszobra mellett a tudós régiségbúvárra, gyűjtőre utaló tárgyak találhatók: írótoll és tintatartó, egy kis Athéné szobor, antik kerámia, érmek, kámeák és gyűrűk. Az asztal előtt az előtérben a gyűjteményeire utaló metszettartó mappa, papírtekercs és könyv, míg a másik oldalon antik váza, földgömb és festőpaletta látható. A paletta utalhat arra is, hogy Széchényit a bécsi Képzőművészeti akadémia is tagjává választotta. A háttérben, a loggia íve fölötti frízben a hét múzsa reliefje fogja közre családi címert. Az ábrázolás gazdagsága fokozatosan alakult ki, ami jól megfigyelhető a Nagycenken őrzött vázlatrajzon, ahol a környezet még inkább csak egy könyvtárra és híres könyvgyűjteményre utalt.