Komjáthi Wanyerka Gyulának (1894–1958) képzőművészeti tanulmányai befejezése után nem sokáig adatott meg a békés alkotótevékenység, az első világháború megszakította azt. A sors a golyózápornál vagy a közelharcnál is jóval nehezebb helyzetbe juttatta: nem sokkal a román fronton töltött, rövid harctéri szolgálat után fogságba esett. Ott olyan elképzelhetetlen mértékű emberi szenvedésnek lett tanúja, hogy amikor ezt munkáin keresztül a boldog békeévekhez szokott közönség elé tárta, rögtön elismert művész lett.

Komjáti Wanyerka Gyula: Kutyavadászat (Șipote, 1917)
Papír, ceruza, tus; 28,7 × 43,9 cm
Jelzés jobbra lent: Komjáti / Wanyerka Gyula / 1917. Sipote / Román fogságból
Történelmi Képcsarnok, Grafikai Gyűjtemény, ltsz. 2013.8.

A hadifoglyokat a különféle nemzetiségű civilekkel együtt félig megépített barakkokban, hodályszerű istállókban helyezték el. A románok visszavonulása miatt több tábort kiürítettek, a foglyokat pedig más táborba szállították. Nehezen viselték a hideg, az őszi időjárás viszontagságait, de 1916–17 kemény tele többségük számára életük legszörnyűbb időszakát jelentette. A legrosszabb helyzetbe a legénységi állomány került, őket Nyugat-Moldovában, a șipotei táborban gyűjtötték össze. Még a kezdetleges barakkokban sem jutott mindenkinek hely, ezért sokan földbe vájt, rosszul lefedett üregekbe kényszerültek, amelyeket az istállók faanyagával és szalmával fedtek be. Az ellátás siralmas volt, az ehetetlen kosztból is alig jutott egy-egy embernek. A táborparancsnokság mindent ellopott, ami a foglyoknak járt volna, megfelelő egészségügyi ellátásban sem részesítették őket. Fenyítésben annál inkább: a foglyok az őrök állandó kegyetlenkedésének voltak kitéve, különösen azok, akik szökni próbáltak. Tetvek, tífusz és vérhas kínozták őket, és a járvány olyan mértékben terjedt, hogy tömeges megbetegedést eredményezett. Csonttá aszott végtagjaik a hiányos öltözetben megfagytak, sokan apátiába estek vagy megőrültek. A halottak végtisztesség nélkül kerültek tömegsírba. De amikor a fagyott föld mozdíthatatlanná vált, varjak serege és kóbor kutyák falkái lakmároztak a puszta földön tornyosuló, temetetlen hullákból. Ezek az állatok a rajzok állandó szereplői voltak, belőlük aztán a rájuk vadászó foglyok ettek, ami újabb betegségeket idézett elő. Bűz és mocsok volt mindenütt, az olvadás pedig csak súlyosbította mindezt. Haláltábor lett a hely, ahol az odahurcolt 17.000 főből néhány ezren maradtak csak életben.

Komjáti Wanyerka Gyula: Kikötés (Șipote, 1917)
Papír, tus;14,2 × 20,2 cm
Jelzés jobbra lent: Komjáti Wanyerka / 1917. febr. / Sipote. / Románia
Történelmi Képcsarnok, Grafikai Gyűjtemény, ltsz. 2013.16.

Komjáti maga is látta mindezt, és a rendelkezésére álló eszközökkel igyekezett megörökíteni az embertelen szörnyűségeket. Egyedülálló feladat jutott neki, amellyel a hadifestőknek – szerencséjükre – nem kellett szembenézni. Látásmódja különbözött azokétól, akik jól megkomponált csataképeken fejezték ki a háború borzalmait. Szenvedő emberként élte át mindazt, ami vele történt, ami körülötte zajlott, és művészként juttatta kifejezésre a látottakat.

Komjáti Wanyerka Gyula: Betegszállítás (Șipote, 1917)
Papír, ceruza, tus; 20,3 × 28,5 cm
Jelzés jobbra lent: Komjáti Wanyerka Gyula / 1917. Sipote (Román fogság)
Felirat balra lent: / Kiütésestifusz beteget beszállítják a Korházba. A kórház előtt hullákkal megrakott szekér.
Történelmi Képcsarnok, Grafikai Gyűjtemény, ltsz. 2013.12.

Holttestekkel megrakott szekér című rajzának egyik változatához szöveget is mellékelt a művész, amelyből kiderül, hogy saját szenvedését örökítette meg: „Holttestekkel megrakott szekeret a foglyokkal tolattak-húzattak a temetőbe. Az őr a kocsi után haladt. Egy ideig magam is toltam a szekeret, hogy legyen alkalmam rajzolni. Az őr észrevett, lelökött a földre és bottal megvert.”

Komjáti Wanyerka Gyula: Holttestekkel megrakott szekér (Șipote, 1917)
Papír, tus; 14,3 × 20,3 cm
Jelzés jobbra lent: Komjáti Wanyerka Gy.
Alatta: „Román fogság / 1917. febr.”
Történelmi Képcsarnok, Grafikai Gyűjtemény, ltsz. 2013.10.

Határozott ceruzavonalakkal dolgozott, amelyeket néha tussal erősített meg. Egyes darabokat csak az utóbbi technikával rajzolt meg. Ezeket talán már az új és jobb körülmények között vetette papírra, amelyeket egy magyar orvosnak köszönhettek a tábor lakói. Sorozatának darabjain csupa olyan pillanat látható, ami még a harcban edzett katonák számára is felfoghatatlan szörnyűség lehetett. Az addig példátlan sipotei helyzet a román kormány hanyagsága és zűrzavaros intézkedései miatt alakult ki. Intő jelnek is tekinthették volna: íme, erre képes az ember. Sokan érezhették a grafikák láttán, hogy olyan dolgokat látnak, amelyeknek nem szabad többé megtörténnie. Mégis, évekkel később a szovjet és náci koncentrációs táborok népirtásai hasonló módon zajlottak le, azokat azonban már „tervszerű alapossággal” végezték.

Szerző: Vajda László, MNM Történelmi Képcsarnok