Történelmi Képcsarnok
A magyar vonatkozású hungarica ábrázolások legfontosabb gyűjteménye.
A közel 60.000 darabos Grafikai gyűjtemény több kisebb tematikus gyűjteményegységet foglal magában, amelyek elkülönülnek a műtárgyak nyilvántartásában és raktározásában is. A két legnagyobb gyűjteményi egység az arcképek és a látképek csoportja, mindkettő alfabetikus sorrendben kialakítva. Az eseményábrázolásokat időrendbe, a viseletképeket - ide tartoznak a polgári, katonai és népviseletek, divatképek, zsánerképek - tematikusan és időrendbe osztályozzák. A fenti csoportokba nem tartozó egyéb témák a vegyes tárgyak gyűjteményébe tartoznak, ahol többek között allegóriák, árucímkék, castrum dolorisok címerek, címlapok, családfák, diadalkapuk, emléklapok, ereklyék, fegyverek, illusztrációk kalendáriumlapok, kegyképek, oklevelek, pecsétek, reklámlapok, síremlékek, szentképek, tézislapok, térképek és tervrajzok találhatók.
9
Nagy Szulejmán képmása a Szulejmanie nagymecset látképével
1574
Melchior Lorch (1525/26 –1583 után)
Papír, rézmetszet; 38 x 31,5 cm
Későbbi felirata középen a képben: „IBRAHIM / I.”
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 9195.
A dán származású Melchior Lorch tagja volt annak a Augier Ghislain de Busbecque, belga diplomata által vezetett konstantinápolyi követségnek, mely 1556 és 1559 között járt I. Ferdinánd megbízásából a török portánál. Lorch számos rajzvázlatot készített, melyek között látképek, portrék és életképek szerepeltek, és hazatérése után ezek alapján készítette el réz és fametszeteit, melyeket különböző kötetekben adott ki. A képen a szultán Konstantinápoly kapuja előtt áll, amelyen éppen egy díszesen felöltöztetett elefánt halad át hátán két törökkel, akik az oszmán birodalom jelvényeit, félholdas zászlót és lófarkas boncsokot tartanak kezükben. A kapunyílásban látszik a Szulejmán által építtetett új mecset, a Szulejmanie. Az idős uralkodó hagyományos török öltözetben jelenik meg: öltözéke prémszegélyes nyitott köpeny, alatta selyemszövet kaftánnal, fején hatalmas turbánt, oldalán ékköves szablyát visel. A Szulejmán szultánt ábrázoló portré előképét, az első változaton olvasható felirat szerint 1559-ben készítette Konstantinápolyban, a metszetet azonban csak 1574-ben, mikor Antwerpenben megjelent a Soldan Soleyman Turkischen Khaysers című műve.
Közérthető külpolitikai körkép. Röplap a katolicizmus erős várát sikertelenül ostromló protestáns unióról
Ismeretlen mester, 1622
papír, rézmetszet; 33,7 x 49 cm
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 9268
A röplap-illusztráción a protestáns fejedelmek (Gróf Schlickt, I. János György szász király, Karl Hannibal Burggraf von Dohna, Frigyes Pfalzi választófejedelm, Keresztély Anhalt-Bernburgi herceg, báró Matthias von Thurn és Bethlen Gábor) láncokkal próbálják – Kálvin ördög képében megjelenő szellemének bíztatására – sikertelenül lerombolni a katolicizmus Habsburg címeres várát.
Gyulafehérvár és környékének térképrajza
1687
Luigi Ferdinando Marsigli (1658–1730)
papír, tus, vízfesték; 18,5 x 28,5 cm
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. T.8913
A térkép abba a tizenegy darabból álló sorozatba tartozik, mely Lotharingiai Károly főherceg hadteste vonulásának helyszíneiről készült, mikor a magyarországi felszabadító hadműveletek lezárásaként 1687 őszén seregével Erdélybe vonult telelni, és I. Apafi Mihály fejedelemmel megkötötte a balázsfalvi szerződést. A lapokon a városok és erődítmények katonai szempontú, főleg a védművekre koncentráló alaprajzai láthatók, a városrészek és a környezet szerepeltetése már inkább sematikus képet mutat. Gyulafehérvár alaprajzán a vár bástyái, a székesegyház és a fejedelmi palota elhelyezése a valóságnak megfelelően vannak ábrázolva, míg a részletformákban – mint a palota három helyett csak két belső udvara, valamint a székesegyház egyenes záródású szentélye – látható bizonytalanságok arra utalnak, hogy nem teljesen helyszíni felmérés alapján készült a rajz. Az itáliai hadmérnök, térképész Marsigli gróf Lotharingiai Károly tisztjeként vett részt a hadjáratban, személyesen tárgyalt Szilágysomlyó átadásáról, így térképészeti érdeklődését ismerve nagy valószínűséggel neki tulajdoníthatjuk az alaprajzok készítését.
Magyar királyi nemesi testőr
1790-es évek
G. Adamscheck
Színezett rézmetszet, papír; 25,9 x 18,7 cm (lemezméret)
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. T.1996.
Mária Terézia királynő az örökösödési háborúkban vitézül résztvevő magyarok iránti hálából alakította meg 1760-ban a magyar királyi nemesi testőrséget. A 120 fős gárda állományát és ellátásának költségeit a vármegyék fedezték, így a középnemesség ifjú tagjai is lehetőséget kaptak a bécsi udvari szolgálatra és fölemelkedésre. 1760 és 1849 között több, mint 1200 magyar nemesifjú végezte átlagosan öt éves szolgálatát a kötelékben, ahol a katonai kiképzés mellett nyelveket (francia, német, olasz), magyar jogot, valamint tánc- és illemtan órákat is vettek. A testőrség tagjai Bécs egyik legszebb barokk palotájában, a Trautson grófoktól megvásárolt, Johann Bernhard Fischer von Erlach által épített épületben laktak. Annak ellenére, hogy a testőrség – főleg II. József uralkodása alatt – a németesítő politikát is szolgálta, innen kerültek ki a magyar nyelvű szépirodalom és nyelvművelés hazai úttörői. A gárda díszegyenruhája, az ezüst sujtásos, vörös huszáregyenruha a párducbőr kacagánnyal és prémes süveggel a testőrség megszűntéig, 1918-ig, a legelegánsabb magyar katonai egyenruha volt. Ábrázolásaik népszerűek voltak a bécsi művészkörökben, különösen a királykoronázások körül nőtt meg az érdeklődés irántuk, amint ez a nagyközönségnek szánt sokszorosított grafika is mutatja II. Lipót (1790) vagy I. Ferenc (1792) koronázásának idejéből.
A magyar Szentkorona és a koronázási jelvények
1790
August Meyer (működött 1784–1820) Schmidhammer Ferenc (?–1796) rajza után
Színezett rézmetszet, papír; 33,5 x 41,5 (lemezméret)
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. T.1257.
Az 1790-es években a magyar korona iránt megélénkülő nemzeti és tudományos érdeklődés tanúja ez a Pesten készített rézmetszet. A magát meg nem koronáztató II. József („kalapos király”) bécsi kincstárába vitette a koronázási jelvényeket, melyek csak 1790-ben tértek vissza Budára. A magyar nemesség a németesítő abszolutizmussal szemben ősi jogait és szabadságát ünnepelte a hazatérő koronában. Nem sokkal e metszet előtt, még Bécsben készült a korona első hiteles metszet-ábrázolása, és nem sokkal ez után, 1792-ben jelent meg az első, metszetekkel illusztrált monográfia a királyi jelvényekről és koronázásokról Baranyai Decsy Sámuel tollából. A Szentkoronát, a jogart és az országalmát vörös bársonypárnán szembenézetből ábrázoló metszetet pest-budai művészek készítették a hazatérő korona tiszteletére és Orczy Lászlónak, a korona őrzésére alakult bandériumok vezetőjének ajánlották.
I Ferenc József koronázási esküje Pesten, 1867. június 8-án
1867
Vinzenz Katzler (1823–1882)
Színezett litográfia, papír; 60,9 x 76,6 cm
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 53.1081.
A magyar szabadságharcot leverő, 1849-től megkoronázatlanul, abszolutisztikusan uralkodó Ferenc József koronázására az 1867-ben megkötött osztrák-magyar kiegyezés révén vált lehetőség. Az ünnepélyes koronázást a budavári Mátyás-templomban (ezután Koronázó főtemplom) tartották, majd a menet a helyőrségi templomhoz vonult az aranysarkantyús vitézek avatására. Innen lóháton a Lánchídon át a pesti rakparton felállított emelvényhez érkeztek, ahol a korabeli leírás szerint „Ő Felsége egyedül álla a három lépcsőfok magas aranyszövettel borított hely közepére, miután az Andrássy gróf miniszterelnök által átnyújtott esküformát a hercegprímásnak átadta. A hercegprímás most az esküformát hangosan felolvassa. Ő felsége arccal Kelet felé állva, jobb kezének három ujját feltartva, balkezében a feszülettel leteszi az esküt. Az eskü bevégzése után Andrássy gróf miniszterelnök az úrra s királyra háromszoros éljent kiált, melyet a nép ismétel." Az újabb katonai sortűz után tovább vonultak a Lánchíd pesti hídfőjénél lévő mai Széchenyi István térre, ahol a magyar vármegyék földjéből emelt dombon a király a négy égtáj felé kardvágással kinyilvánította, hogy megvédi Magyarországot minden külső támadás ellen. A koronázás a budai várpalotában lévő koronázási lakomával zárult.
Zrínyi Miklós horvát bán, a költő és hadvezér arcképe, 1664
Jan Thomas (Ieper, 1617–Bécs, 1678) után Gerhard Bouttats (Antwerpen, 1630 k.–?)
Rézmetszet, papír; 330 x 237 mm
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 9423.
A Zrínyi Miklóst ábrázoló, hiteles rézmetszet előképét 1662–1663 körül festtette a hadvezér az ekkor Bécsben működő, a királyi udvarnak is dolgozó németalföldi festővel, Jan Thomas-szal. Az 1992-ben azonosított festmény a Lobkovitz-gyűjtemény részeként került a csehországi Nelahozeves kastélyába (korábban Stredoceská Galerie, ltsz. SG-0-2483). A festményen a kor reprezentatív hadvezér-portréihoz hasonlóan Zrínyi jobbjában buzogány van, ami a metszet szűkebb kivágatába már nem került bele, így az ábrázoláson már semmi nem utal rangjára, címeire. A technikából adódóan karakterisztikusabb, mozgalmasabb lett az arc megformálása, ami szuggesztivitásával nagyobb szerepet kap az egyszerű dolmány és mente ábrázolása mellett. A mű datálásához hozzásegít az Aranygyapjas Rendnek a bán jelmondata alatt látható Zrínyi-címert keretező lánca, amelyet 1664-ben, a téli hadjárat után kapott a spanyol királytól. Ez a festményen még nem szerepelt. Mivel a felirat is utal rá, ez a portré lehet az utolsó, még Zrínyi életében sokszorosított ábrázolás. A metszet másik változatát már a bán halála után adták ki, nagyobb papírra nyomtatva, Franz Schwaiger minorita szerzetes gyászversével (Országos Széchenyi Könyvtár, Régi nyomtatványok tára, Apponyi-metszetgyűjtemény, 74).
II. Mátyás koronázása Pozsonyban, 1608. november 16-án, 1608
Ismeretlen mester
Rézkarc, papír, 234 x 355 mm (lemezméret), 286 x 370 mm (lapméret)
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 3135.
A II. Mátyás pozsonyi koronázásáról készült rézkarc keleti madártávlatból mutatja a várost és a várat. Ugyanakkor a város közepébe helyezett Szent Márton-templom metszetképe nyugati nézetből van ábrázolva. A templombelsőben a néptől körülvett baldachinos emelvény lépcsőjén 3–3 alabárdos áll. Középen két püspök között térdel a koronázás pillanatában a király. Két oldalon az ország főméltóságai állnak. Az emelvény mögött, a szentélyben látszik a templom főoltára. A városon belül azonosítható a ferencesek temploma – itt történt a koronázást követően az aranysarkantyús vitézek avatása – és mellette a városháza tornyos épülete. A koronázási szertartásnak megfelelően jobbra, a városfalon kívül, a Mihály-kapu előtti téren látszik a felállított emelvényen koronázási esküt tevő király alakja. A szertartásban ezután következett a Duna partján földből emelt királydombhoz vonulás, ahol a király lóhátról a négy égtáj felé vágott kardjával. Evvel a szimbolikus aktussal nyilvánította ki, hogy megvédi az országot a bármely irányból támadó ellenségtől. Ezt a jelenetet látjuk a bal alsó sarokban. A Duna partján és a várban látszódnak az üdvlövést adó ágyúk. A várnak csak a keleti és déli szárnya látszik tornyok nélkül, egyedül a délnyugati sarok van rizalittal kiemelve. A metszet másik változatán (ltsz. 53.284) a kép alatt háromhasábos német nyelvű versezet, melynek végén Johann Holzmüller kíván mennyei koronát a királynak („Johann Holzmüller wünscht”). Závadová ez alapján tulajdonítja a metszetet Holzmüller művének, amit egyéb adat nem erősít meg. Ugyanez a felirat szerepel egy másik, II. Mátyás koronázását bemutató metszeten a kép alá nyomtatva, amelyet szintén Holzmüllernek tulajdonítanak. Az ábrázolás egyedülálló a Pozsony veduták között, a keleti madártávlatnak nincs továbbélő hagyománya a 17–18. században. A másik érdekessége a képnek, amit meggyőzően mutatott be Endrődi Gábor, hogy a Szent Márton-templom Donner előtti késő-középkori főoltárának itt látható az egyetlen, valamennyire hiteles ábrázolása. A szárnyasoltár középső mezőjében lévő, igen apró, sematikus alakok csoportja többé-kevésbé megfelel a Jézus születését ábrázoló ún. Galgóci Betlehem (Pozsony, Slovenská národná galeria) elrendezésének, amelyet ma a kutatás a régi pozsonyi főoltár megmaradt részének tart.
Clark Ádám képmása háttérben a Lánchíd építésével, 1849
Barabás Miklós (1810–1898)
Papír, litográfia; 51 x 33,4 cm
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 964.
Barabás Miklós korán kapcsolatba került a Lánchíd építését irányító skót származású mérnökkel, Clark Ádámmal (1811–1866), aki először 1834-ben érkezett Magyarországra, hogy Széchenyi folyószabályozási munkálatainál a Vidra nevű angol kotróhajót összeszerelje és üzemeltesse. A gróf hamar felfigyelt az ambiciózus fiatal mérnökre, és kikérte véleményét egy majdan építendő híd tárgyában is: „sokan azt gondolják, a jég elviszi [a hidat] s így az építést lehetetlennek tarják. Ön sokat látott, ismeri a Dunát. Figyeljen hát télen át, s tegye észrevételeit, annakidején mondja meg vélekedését.” Nem véletlen tehát, hogy 1839-ben őt kérik föl a hídépítés helyszíni munkálatainak vezetésére, melynek során 10 évet tölt Magyarországon, s később Áldásy Máriával megházasodva Pesten alapított családot. Barabás a naplójához tarozó műjegyzékében az 1842-es évnél háromszor említi, hogy akvarell képmást készített Clarkról, valamint megfestette dunai vitorlás hajóját is. A Walzel Ágost Frigyes nyomdájában kiadott litográfia, melynek egyező beállítású párdarabja a Lánchíd tervezőmérnökét, William Thierney Clarkot ábrázolja, minden bizonnyal a híd hivatalos átadására jelent meg 1849 novemberében. Az arcmás előképe Barabás korábbi akvarellje volt, melyet ma a Budapesti Történeti Múzeumban (Fővárosi Képtár, ltsz. 580) őriznek. A kontraposztos beállítású térdkép a pesti mederpillér tetején ábrázolja Clarkot, amint a mellette lévő láncnyeregre támaszkodik, amin már végigfut a felhúzott láncsor. Kezében mérőlécet tart, elegáns öltözete angol divatot követ. A hátérben látszik a budai mederpillér, fölötte a faragott kövek és építőanyagok elhelyezésére szolgáló kocsis daru állványával, melynek részletrajza fennmaradt az egykori tervek között. A pillér íve előtt már látszik az első kettő, a lánchoz függővasakkal hozzáerősített öntöttvas kereszttartó képe, melyeken még csak pallók vannak keresztül fektetve. Bár a litográfia készítésekor az építkezés már befejeződött, a műszaki részletek igen pontos ábrázolása mutatja, hogy Barabás alapos ismeretekkel rendelkezett a Lánchíd kivitelezésének folyamatáról.
Nagy Szulejmán képmása a Szulejmanie nagymecset látképével
1574
Melchior Lorch (1525/26 –1583 után)
Papír, rézmetszet; 38 x 31,5 cm
Későbbi felirata középen a képben: „IBRAHIM / I.”
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 9195.
A dán származású Melchior Lorch tagja volt annak a Augier Ghislain de Busbecque, belga diplomata által vezetett konstantinápolyi követségnek, mely 1556 és 1559 között járt I. Ferdinánd megbízásából a török portánál. Lorch számos rajzvázlatot készített, melyek között látképek, portrék és életképek szerepeltek, és hazatérése után ezek alapján készítette el réz és fametszeteit, melyeket különböző kötetekben adott ki. A képen a szultán Konstantinápoly kapuja előtt áll, amelyen éppen egy díszesen felöltöztetett elefánt halad át hátán két törökkel, akik az oszmán birodalom jelvényeit, félholdas zászlót és lófarkas boncsokot tartanak kezükben. A kapunyílásban látszik a Szulejmán által építtetett új mecset, a Szulejmanie. Az idős uralkodó hagyományos török öltözetben jelenik meg: öltözéke prémszegélyes nyitott köpeny, alatta selyemszövet kaftánnal, fején hatalmas turbánt, oldalán ékköves szablyát visel. A Szulejmán szultánt ábrázoló portré előképét, az első változaton olvasható felirat szerint 1559-ben készítette Konstantinápolyban, a metszetet azonban csak 1574-ben, mikor Antwerpenben megjelent a Soldan Soleyman Turkischen Khaysers című műve.
Közérthető külpolitikai körkép. Röplap a katolicizmus erős várát sikertelenül ostromló protestáns unióról
Ismeretlen mester, 1622
papír, rézmetszet; 33,7 x 49 cm
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 9268
A röplap-illusztráción a protestáns fejedelmek (Gróf Schlickt, I. János György szász király, Karl Hannibal Burggraf von Dohna, Frigyes Pfalzi választófejedelm, Keresztély Anhalt-Bernburgi herceg, báró Matthias von Thurn és Bethlen Gábor) láncokkal próbálják – Kálvin ördög képében megjelenő szellemének bíztatására – sikertelenül lerombolni a katolicizmus Habsburg címeres várát.
Gyulafehérvár és környékének térképrajza
1687
Luigi Ferdinando Marsigli (1658–1730)
papír, tus, vízfesték; 18,5 x 28,5 cm
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. T.8913
A térkép abba a tizenegy darabból álló sorozatba tartozik, mely Lotharingiai Károly főherceg hadteste vonulásának helyszíneiről készült, mikor a magyarországi felszabadító hadműveletek lezárásaként 1687 őszén seregével Erdélybe vonult telelni, és I. Apafi Mihály fejedelemmel megkötötte a balázsfalvi szerződést. A lapokon a városok és erődítmények katonai szempontú, főleg a védművekre koncentráló alaprajzai láthatók, a városrészek és a környezet szerepeltetése már inkább sematikus képet mutat. Gyulafehérvár alaprajzán a vár bástyái, a székesegyház és a fejedelmi palota elhelyezése a valóságnak megfelelően vannak ábrázolva, míg a részletformákban – mint a palota három helyett csak két belső udvara, valamint a székesegyház egyenes záródású szentélye – látható bizonytalanságok arra utalnak, hogy nem teljesen helyszíni felmérés alapján készült a rajz. Az itáliai hadmérnök, térképész Marsigli gróf Lotharingiai Károly tisztjeként vett részt a hadjáratban, személyesen tárgyalt Szilágysomlyó átadásáról, így térképészeti érdeklődését ismerve nagy valószínűséggel neki tulajdoníthatjuk az alaprajzok készítését.
Magyar királyi nemesi testőr
1790-es évek
G. Adamscheck
Színezett rézmetszet, papír; 25,9 x 18,7 cm (lemezméret)
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. T.1996.
Mária Terézia királynő az örökösödési háborúkban vitézül résztvevő magyarok iránti hálából alakította meg 1760-ban a magyar királyi nemesi testőrséget. A 120 fős gárda állományát és ellátásának költségeit a vármegyék fedezték, így a középnemesség ifjú tagjai is lehetőséget kaptak a bécsi udvari szolgálatra és fölemelkedésre. 1760 és 1849 között több, mint 1200 magyar nemesifjú végezte átlagosan öt éves szolgálatát a kötelékben, ahol a katonai kiképzés mellett nyelveket (francia, német, olasz), magyar jogot, valamint tánc- és illemtan órákat is vettek. A testőrség tagjai Bécs egyik legszebb barokk palotájában, a Trautson grófoktól megvásárolt, Johann Bernhard Fischer von Erlach által épített épületben laktak. Annak ellenére, hogy a testőrség – főleg II. József uralkodása alatt – a németesítő politikát is szolgálta, innen kerültek ki a magyar nyelvű szépirodalom és nyelvművelés hazai úttörői. A gárda díszegyenruhája, az ezüst sujtásos, vörös huszáregyenruha a párducbőr kacagánnyal és prémes süveggel a testőrség megszűntéig, 1918-ig, a legelegánsabb magyar katonai egyenruha volt. Ábrázolásaik népszerűek voltak a bécsi művészkörökben, különösen a királykoronázások körül nőtt meg az érdeklődés irántuk, amint ez a nagyközönségnek szánt sokszorosított grafika is mutatja II. Lipót (1790) vagy I. Ferenc (1792) koronázásának idejéből.
A magyar Szentkorona és a koronázási jelvények
1790
August Meyer (működött 1784–1820) Schmidhammer Ferenc (?–1796) rajza után
Színezett rézmetszet, papír; 33,5 x 41,5 (lemezméret)
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. T.1257.
Az 1790-es években a magyar korona iránt megélénkülő nemzeti és tudományos érdeklődés tanúja ez a Pesten készített rézmetszet. A magát meg nem koronáztató II. József („kalapos király”) bécsi kincstárába vitette a koronázási jelvényeket, melyek csak 1790-ben tértek vissza Budára. A magyar nemesség a németesítő abszolutizmussal szemben ősi jogait és szabadságát ünnepelte a hazatérő koronában. Nem sokkal e metszet előtt, még Bécsben készült a korona első hiteles metszet-ábrázolása, és nem sokkal ez után, 1792-ben jelent meg az első, metszetekkel illusztrált monográfia a királyi jelvényekről és koronázásokról Baranyai Decsy Sámuel tollából. A Szentkoronát, a jogart és az országalmát vörös bársonypárnán szembenézetből ábrázoló metszetet pest-budai művészek készítették a hazatérő korona tiszteletére és Orczy Lászlónak, a korona őrzésére alakult bandériumok vezetőjének ajánlották.
I Ferenc József koronázási esküje Pesten, 1867. június 8-án
1867
Vinzenz Katzler (1823–1882)
Színezett litográfia, papír; 60,9 x 76,6 cm
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 53.1081.
A magyar szabadságharcot leverő, 1849-től megkoronázatlanul, abszolutisztikusan uralkodó Ferenc József koronázására az 1867-ben megkötött osztrák-magyar kiegyezés révén vált lehetőség. Az ünnepélyes koronázást a budavári Mátyás-templomban (ezután Koronázó főtemplom) tartották, majd a menet a helyőrségi templomhoz vonult az aranysarkantyús vitézek avatására. Innen lóháton a Lánchídon át a pesti rakparton felállított emelvényhez érkeztek, ahol a korabeli leírás szerint „Ő Felsége egyedül álla a három lépcsőfok magas aranyszövettel borított hely közepére, miután az Andrássy gróf miniszterelnök által átnyújtott esküformát a hercegprímásnak átadta. A hercegprímás most az esküformát hangosan felolvassa. Ő felsége arccal Kelet felé állva, jobb kezének három ujját feltartva, balkezében a feszülettel leteszi az esküt. Az eskü bevégzése után Andrássy gróf miniszterelnök az úrra s királyra háromszoros éljent kiált, melyet a nép ismétel." Az újabb katonai sortűz után tovább vonultak a Lánchíd pesti hídfőjénél lévő mai Széchenyi István térre, ahol a magyar vármegyék földjéből emelt dombon a király a négy égtáj felé kardvágással kinyilvánította, hogy megvédi Magyarországot minden külső támadás ellen. A koronázás a budai várpalotában lévő koronázási lakomával zárult.
Zrínyi Miklós horvát bán, a költő és hadvezér arcképe, 1664
Jan Thomas (Ieper, 1617–Bécs, 1678) után Gerhard Bouttats (Antwerpen, 1630 k.–?)
Rézmetszet, papír; 330 x 237 mm
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 9423.
A Zrínyi Miklóst ábrázoló, hiteles rézmetszet előképét 1662–1663 körül festtette a hadvezér az ekkor Bécsben működő, a királyi udvarnak is dolgozó németalföldi festővel, Jan Thomas-szal. Az 1992-ben azonosított festmény a Lobkovitz-gyűjtemény részeként került a csehországi Nelahozeves kastélyába (korábban Stredoceská Galerie, ltsz. SG-0-2483). A festményen a kor reprezentatív hadvezér-portréihoz hasonlóan Zrínyi jobbjában buzogány van, ami a metszet szűkebb kivágatába már nem került bele, így az ábrázoláson már semmi nem utal rangjára, címeire. A technikából adódóan karakterisztikusabb, mozgalmasabb lett az arc megformálása, ami szuggesztivitásával nagyobb szerepet kap az egyszerű dolmány és mente ábrázolása mellett. A mű datálásához hozzásegít az Aranygyapjas Rendnek a bán jelmondata alatt látható Zrínyi-címert keretező lánca, amelyet 1664-ben, a téli hadjárat után kapott a spanyol királytól. Ez a festményen még nem szerepelt. Mivel a felirat is utal rá, ez a portré lehet az utolsó, még Zrínyi életében sokszorosított ábrázolás. A metszet másik változatát már a bán halála után adták ki, nagyobb papírra nyomtatva, Franz Schwaiger minorita szerzetes gyászversével (Országos Széchenyi Könyvtár, Régi nyomtatványok tára, Apponyi-metszetgyűjtemény, 74).
II. Mátyás koronázása Pozsonyban, 1608. november 16-án, 1608
Ismeretlen mester
Rézkarc, papír, 234 x 355 mm (lemezméret), 286 x 370 mm (lapméret)
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 3135.
A II. Mátyás pozsonyi koronázásáról készült rézkarc keleti madártávlatból mutatja a várost és a várat. Ugyanakkor a város közepébe helyezett Szent Márton-templom metszetképe nyugati nézetből van ábrázolva. A templombelsőben a néptől körülvett baldachinos emelvény lépcsőjén 3–3 alabárdos áll. Középen két püspök között térdel a koronázás pillanatában a király. Két oldalon az ország főméltóságai állnak. Az emelvény mögött, a szentélyben látszik a templom főoltára. A városon belül azonosítható a ferencesek temploma – itt történt a koronázást követően az aranysarkantyús vitézek avatása – és mellette a városháza tornyos épülete. A koronázási szertartásnak megfelelően jobbra, a városfalon kívül, a Mihály-kapu előtti téren látszik a felállított emelvényen koronázási esküt tevő király alakja. A szertartásban ezután következett a Duna partján földből emelt királydombhoz vonulás, ahol a király lóhátról a négy égtáj felé vágott kardjával. Evvel a szimbolikus aktussal nyilvánította ki, hogy megvédi az országot a bármely irányból támadó ellenségtől. Ezt a jelenetet látjuk a bal alsó sarokban. A Duna partján és a várban látszódnak az üdvlövést adó ágyúk. A várnak csak a keleti és déli szárnya látszik tornyok nélkül, egyedül a délnyugati sarok van rizalittal kiemelve. A metszet másik változatán (ltsz. 53.284) a kép alatt háromhasábos német nyelvű versezet, melynek végén Johann Holzmüller kíván mennyei koronát a királynak („Johann Holzmüller wünscht”). Závadová ez alapján tulajdonítja a metszetet Holzmüller művének, amit egyéb adat nem erősít meg. Ugyanez a felirat szerepel egy másik, II. Mátyás koronázását bemutató metszeten a kép alá nyomtatva, amelyet szintén Holzmüllernek tulajdonítanak. Az ábrázolás egyedülálló a Pozsony veduták között, a keleti madártávlatnak nincs továbbélő hagyománya a 17–18. században. A másik érdekessége a képnek, amit meggyőzően mutatott be Endrődi Gábor, hogy a Szent Márton-templom Donner előtti késő-középkori főoltárának itt látható az egyetlen, valamennyire hiteles ábrázolása. A szárnyasoltár középső mezőjében lévő, igen apró, sematikus alakok csoportja többé-kevésbé megfelel a Jézus születését ábrázoló ún. Galgóci Betlehem (Pozsony, Slovenská národná galeria) elrendezésének, amelyet ma a kutatás a régi pozsonyi főoltár megmaradt részének tart.
Clark Ádám képmása háttérben a Lánchíd építésével, 1849
Barabás Miklós (1810–1898)
Papír, litográfia; 51 x 33,4 cm
Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 964.
Barabás Miklós korán kapcsolatba került a Lánchíd építését irányító skót származású mérnökkel, Clark Ádámmal (1811–1866), aki először 1834-ben érkezett Magyarországra, hogy Széchenyi folyószabályozási munkálatainál a Vidra nevű angol kotróhajót összeszerelje és üzemeltesse. A gróf hamar felfigyelt az ambiciózus fiatal mérnökre, és kikérte véleményét egy majdan építendő híd tárgyában is: „sokan azt gondolják, a jég elviszi [a hidat] s így az építést lehetetlennek tarják. Ön sokat látott, ismeri a Dunát. Figyeljen hát télen át, s tegye észrevételeit, annakidején mondja meg vélekedését.” Nem véletlen tehát, hogy 1839-ben őt kérik föl a hídépítés helyszíni munkálatainak vezetésére, melynek során 10 évet tölt Magyarországon, s később Áldásy Máriával megházasodva Pesten alapított családot. Barabás a naplójához tarozó műjegyzékében az 1842-es évnél háromszor említi, hogy akvarell képmást készített Clarkról, valamint megfestette dunai vitorlás hajóját is. A Walzel Ágost Frigyes nyomdájában kiadott litográfia, melynek egyező beállítású párdarabja a Lánchíd tervezőmérnökét, William Thierney Clarkot ábrázolja, minden bizonnyal a híd hivatalos átadására jelent meg 1849 novemberében. Az arcmás előképe Barabás korábbi akvarellje volt, melyet ma a Budapesti Történeti Múzeumban (Fővárosi Képtár, ltsz. 580) őriznek. A kontraposztos beállítású térdkép a pesti mederpillér tetején ábrázolja Clarkot, amint a mellette lévő láncnyeregre támaszkodik, amin már végigfut a felhúzott láncsor. Kezében mérőlécet tart, elegáns öltözete angol divatot követ. A hátérben látszik a budai mederpillér, fölötte a faragott kövek és építőanyagok elhelyezésére szolgáló kocsis daru állványával, melynek részletrajza fennmaradt az egykori tervek között. A pillér íve előtt már látszik az első kettő, a lánchoz függővasakkal hozzáerősített öntöttvas kereszttartó képe, melyeken még csak pallók vannak keresztül fektetve. Bár a litográfia készítésekor az építkezés már befejeződött, a műszaki részletek igen pontos ábrázolása mutatja, hogy Barabás alapos ismeretekkel rendelkezett a Lánchíd kivitelezésének folyamatáról.
