
Szendrey Júliát évtizedek óta Petőfi Sándor szerelmeként, hitveseként, mások inkább Petőfi emlékének meggyalázójaként, a nemzet özvegyeként, megint mások már egyenesen a nemzet árulójaként emlegetik. Ritka eset, hogy valami erkölcsi ítélet át ne színezné megítélését.
Sok-sok éven át nem önmagában, hanem Petőfihez vagy más férfihoz való viszonyrendszerében értelmezték személyét és tevékenységét.
A Nemzeti Múzeum megújult kiállítása Kossuth egykori lakhelyén
Az Osztrák Császári Vaskorona Rend alapításának 200. évfordulójára emlékezünk
Kamarakiállítás a 2. emeleten
A téli időszak várva várt ünnepe a karácsony. Már az ókorban is köszöntötték a téli napfordulót. Mithrashoz, a fény, a legyőzhetetlen nap istenéhez kötötték. Újévkor a rómaiak ajándékkal, sztrénával kedveskedtek egymásnak. A keresztény vallás ezeket a képzeteket a megváltó Jézus alakjához kapcsolta, születését december 24-e éjszakáján ünnepli, a 4. század óta.