A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Állatcsont Gyűjteményét a Régészeti Osztály ötödik önálló gyűjteményeként 1953-ban Bökönyi Sándor hozta létre. A gyűjtemény alapját az akkor folyó régészeti ásatásokból származó és az Őskori Gyűjteményből átadott állatcsont-maradványok alkották. A Gyűjteményben 388 lelőhely 78.513 darab állatcsontja található. A legrégebbi leletek Magyarád (1869–70), Szihalom (1870), Kiskevély barlang, Pusztaszentjános (1887) lelőhelyekről származnak. A gyűjteményben két külföldi ásatás Abdallah Nirqi (Nubia, 1964), és Hana (Észak-Mongólia 1963) állatcsont-anyaga található.
A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Állatcsont Gyűjteménye az elmúlt tizenkétezer év összes – Kárpát-medencében élt – nagy vademlős fajból őriz maradványokat. Emellett a gyűjtemény részét képezi az egykor itt élt népek és a magyarság – ásatásokból származó – legteljesebb háziállat-csontleleteinek dokumentációs anyaga is. 2004-ben adományozás révén került a gyűjteménybe Kretzoi Miklós összehasonlító madár, és emlős-csontanyaga.
Kapcsolat: Dr. Csippán Péter, csippan.peter@hnm.hu
A lófej, a négy lábvéggel együtt egy honfoglalás kori részleges-lovas temetkezésből származik (Orosháza, 4. sír). A honfoglalás kori áldozó gödrökből és a sírokból egész csontvázak (ismert állatok: szarvasmarha, kutya, farkas, róka, őz) és részleges csontvázak, önálló fejek és egyedi csontok kerültek elő. A részleges csontvázaknak két változata van: az egyiknél csak a fej és a négy lábvég van meg (ló, szarvasmarha), a másiknál különböző csontvázrészek fordulnak elő (borz, macska, őz).
A Zalavárról származó házisertések közül egyes kanok alsó agyarának méretei a vaddisznóéval közel azonosnak bizonyultak. Ezen állatok állkapcsainak külső falán mogyorónyi nagyságú kiemelkedés található, melynek oka az alsó agyar gyökerének túlnövése, amely oldalra fordulva kinyomta az állkapocs külső falát. Szélsőséges esetben az agyar gyökérvége a kiemelkedés tetejét áttörte, ami miatt nagyméretű sipolynyílás keletkezett. Korábban ezeket a kan sertéseket önálló fajtának tekintették, mára a jelenség pathologiás elváltozásnak bizonyult.
Az Árpád-kori kutyakoponya Zalavárról származik. Jellegei alapján, egy agár típusú, kifejlett, kan egyedhez tartozott. Az ilyen típusú kutyákat vadászati céllal tartották. Az Árpád-korban bölényre, barna medvére, húsvadak közül gímszarvasra, vaddisznóra és őzre, prémes állatok közül farkasra, vörös rókára, borzra, nyestre és hódra vadászhattak.
Az elfajult gerincoszlop egy körülbelül 8 éves mén csontvázához tartozik. A csontváz egy hím kutya maradványaival együtt germán állatsírból származik. A gerincoszlop 17 csigolyájának összenövését, a „bambuszgerinc” kialakulását, gyulladásos folyamatok okozták. Ez a fajta gyulladás hátaslovaknál figyelhető meg, a keszthelyi ló esetében azonban súlyos, a csontokat és az ízületeket érintő betegséggel is összefügghet.
A Kecel-rózsaberki őstulok Kelet-, Délkelet-Európa egyik legteljesebb őstulok csontváza. A mezolitikumból származó 8–10 éves bika marmagassága körülbelül 1,6 méter volt. Az őstulok mára már kipusztult nagytestű növényevő vad, a szarvasmarha őse volt. Jelenlegi ismereteink szerint az őstulok legkésőbbi előfordulása hazánkban Zalavárhoz köthető.
Az oroszlán jobboldali felső szemfog Tiszalúc-Sarkad, a baloldali felső állkapocs töredék Gyöngyöshalász-Encspuszta késő rézkori lelőhelyről került elő. A kistermetű perzsa oroszlán az ún. késő neolitikus-rézkori „kontinentális” faunahullámmal érkezett a Kárpát-medencébe, ahol erdős, erdős-sztyeppei környezetben élt. E második előfordulása a Kárpát-medencében ökológiai/klimatikus változáshoz köthető.
